Azt nem állítom, hogy amíg zseb lesz, zsebtolvaj is lesz, mert ha a zsebekben már semmi sem lesz, akkor a zsebtolvajlás is lehetetlenné válik.Valószínűleg az utóbbi esetben sem fogja azonban a törvény helyeselni azt, ha valaki idegen zsebekben kotorászik, de csak azért, mert ez sérti a zseb gazdájának "személyiségi jogait": saját zsebben csak saját kéz kotorászhat.Engedély nélkül még családtagé sem, utóbbi esetben azonban ez csak magánvádas eljárásban tárgyalható bíróilag.Az ilyen magánvádaskodást azonban meg kell gondolnia a családi magántagnak, mert könnyen magán kívülivé teheti a családi magánbíró.
A zsebtolvajok között vannak "megélhetési bűnözők".Ezek kisebb része azért megélhetési, mivel annyira szereti zsebtolvajlási szakmáját, hogy nem élhet nélküle.Van ilyesmi, gondoljunk szépirodalmi példákra, Móricz Zsigmond színdarabjára:"Nem élhetek muzsikaszó nélkül."Nos van, aki zsebtolvajlás nélkül nem élhet...Az az élete, hobbija, mindene...
A zsebtolvajlásos "megélhetési bűnözők" másik részénél a büntetendő módon szerzett zsebpénz kenyérre kell, esetleg nem csupán saját maguknak, hanem családjuknak is. Utóbbiaknál a zsebtolvajlás, mérsékelten bár, de méltánylandó cselekmény, - viszont csak mérsékelt gyakorlása esetén!Ilyenkor a becsületes megélhetési bűnözőnek ugyanazt kell tennie, mint a becsületes horgásznak, aki a mérete miatt kifogásra (illetve hazavitelre) nem engedélyezett halat - a törvénynek engedelmeskedvén - visszadobja a vízbe: nőjjön!Utóbbival arra célzok, hogy a kilopott sovány pénztárcát rendes zsebtolvaj lopja vissza a zsebbe, mert szegény ne károsítson meg szegényt, - és csak a vastag pénztárcát tulajdonítsa el, kenyérrevalónak!Pontosabban a pénztárca gazdag tartalmát, magát a pénztárcát pedig - minek neki annyi pénztárca? - ajándékozza oda egy másik megélhetéssel küszködőnek.
Nem tagadható azonban, hogy egyes zsebtolvajok másként értelmezik a "megélhetést", mint a társadalom többi része.Egy részük úgy gondolja, hogy az élet nem élet bizonyos színvonal alatt, és nem csak kenyérrel él az ember, hanem mással is.Itt jövök én kissé zavarba, mivel ebben is van ráció, náció!No de miként lehetne meghatározni azt a megélhetési színvonalat, amely felett valaki már nem "megélhetési" bűnöző, hanem "gazdagodási" bűnöző?
Itt a Hungarian politikának kellene segítenie, hiszen a "megélhetési bűnözés" fogalmát (mint fogalmat, jogosan!) a politika találta ki.Javasolom, hogy alakuljon egy parlamenti bizottság, utána az mondjon le szakszerűtlenségi okokból, majd hozzon létre az Országgyűlés (de ne ott, a Duna jegén, ahol Mátyás királyt királlyá választották, mert ez egy sikamlós, csúszós kérdés!) egy szakértői bizottságot, azt fizesse meg az ország Krőzusként (ne Krisztusként, könyörgöm, mert akkor a szakértői bizottság...no ide sem írom, hogy mi lesz!).
Ez a szakértői bizottság egyeztessen a szakértői kormánnyal, a Fából Vaskarikát Civilmozgalommal, a Vonatnemmozgató Sztrájkmozgalommal, meg az Öreganyád Térdkalácsa Ide a Pénzt Nagyfelméregető Mammutcéggel, - és hozzák meg a döntést egyik oldalról, hogy lehessen átdönteni később a másik oldalra, azután essen oda, ahová akar!Végül úgyis oda esik, ahol...
No itt jön be a zsebtolvajlásos történetbe nejem, aki - akaratán kívül! - megtévesztett egy szegény (vagy gazdag?) zsebtolvajt.Talán ebben valamelyik plakát is vétkes, homályosan emlékszem rá, amelyik azt hirdette: "MINDENT EGY HELYEN!"
Nejem megfogadta ezt a tanácsot és mindent egy helyre tett: a pénztárcájába. Összes okmányát (útlevele kivételével), valamint a vásárlásra szánt pénzét, együtt.Így pénztárcája - nem szándékoltan! - azt a téves gondolatot is sugallhatta, hogy gazdagok vagyunk.Hungary nagyon megtévedős ország...de erről majd máskor, most csak arra akarok finoman célozni: igen távol vagyunk bármiféle gazdagságtól.Távolabb, mint a mondás szerint Makó Jeruzsálemtől, sőt, még annál is sokkal távolabb, mivel a két város már talán nincs is olyan messze egymástól.
Feleségem nem csupán gyönyörűszép, hanem megbízhatóan hűséges is hozzám és családunkhoz.Utóbbi természetes is: ha nem lenne ilyen, akkor nem lenne az én feleségem!No és becsületes is, ami manapság Hungaryban nagyon előnytelen tulajdonság ugyan, - de ha nem lenne becsületes, megint csak nem lenne az én feleségem!Én már ilyen vagyok, nem fog rajtam ez a fránya piacgazdaságos áldemokráciás szabadszerelmesség, - talán azért sem, mert az utóbbit szívből és észből egyaránt utálom! (Annyiban viszont valóban demokráciás, azt meg kell adni, hogy hagyja magát utáltatni, ehhez állandóan bővülő anyagot szolgáltat, bár az utóbbi időben már kezd ácsingózni egy kis diktatúra után, egyenes arányban azzal, ahogyan rajongóinak száma fogy.)
Nos feleségem elment bevásárolni egy fővárosi élelmiszerüzletlánc egyik láncszemébe.Ott beleszeretett egy zsebtolvaj feleségem megtévesztően vastag pénztárcájába.Az utólag lejátszott biztonsági videokamerás felvételen jól látszik, hogy feleségem, e hűséges asszonyka, ügyet sem vetett a körülötte óvatosan legyeskedő zsebtolvajra, aki sokáig követte, táskájának zippzárját is óvatosan kinyitotta, de nem siette el a dolgot.Előbb szerelmes tekintetett vetett a táskában levő pénztárcára.A felvételen az nem látszik, hogy a pénztárca bátorította e a zsebtolvaj iránta kirügyezett szerelmét, de meg kell adni: a zsebtolvaj nagyon tapintatosan, sőt, némileg filozófikusan viselkedett egy ideig.Úgy tűnt, mintha még szépirodalmi kérdést is feltett volna önmagának, bár kissé megmásítottan: "Lopni vagy nem lopni? - ez itt a kérdés."E filozófiai tűnődéssel még a relatív becsületesség irányába is tett lépést.Hányan vannak e kis Hungaryban (és a nagyvilágban), akik ilyen filozófiai kérdést fel sem tesznek maguknak, hanem, minden filozofálgatás nélkül, - lopnak!
A zsebtolvajt nejem pénztárcája iránt érzett szerelme végül a pénztárca megragadására csábította.Jól látszik a felvételen.Viszonozta-e a pénztárca ezt a szerelmet?Egyelőre nem tudni.
A fél happy end (sőt, inkább háromnegyed happy end!) akkor következett be, amikor már a rendőrség kellemes váró-előterében voltunk.No nem rögtön, hanem néhány órás várakozás után.Otthon maradt fiamnak telefonált valaki, hogy a zsebtolvaj továbblépett a tisztesség útján: a neki nem kellő okmányokat nem a Dunába dobta, hanem egy lombtalanításra előkészített utcai kupacra.Erre én átmenetileg otthagytam a rendőrséget és fiammal együtt találkoztunk az okmányok megtalálójával, aki még az okmányok lelőhelyét is leírta.Rá is leltem ott, némi guberálás után, nejem pénztárcájának további tartalmára (természetesen a pénz kivételével).Visszamentem a rendőrségre.Nejem egyik szeme örült (a megkerült okmányok miatt), másik szeme sírt (mert szívéhez nőtt a pénztárca).
A rendőrségről csak jót írhatok.A rendőrtiszt kedves, barátságos volt.Igaz, sokáig kellett várakoznunk, nagyon-nagyon sokáig, de a végén minden ment, mint a karikacsapás. (Nem úgy, mint jónéhány évvel ezelőtt (egy másik rendőrségen), amikor ellopták feleségem autóját, és balszerencsémre az autótulajdonos (nejem) kórházban volt, így nekem kellett bemennem a police-hoz, ahová (technikához-autókhoz mit sem értő szakszerűtlenségem miatt) bejelentőként mentem be, de gyanúsítottként távoztam.)
Megjegyzem: a rendőrség mellékhelyisége is tiszta volt, melegvízzel, folyékony szappannal, papírtörülközővel ellátott, - akármelyik kórház megirígyelhette volna! Kiderült: mivel az élelmiszerüzletben ott van a videós bizonyíték, nekünk már nem kell majd ez ügyben mennük sehová, így a bírósághoz sem.
Remélem, hogy a bíróság - ha a zsebtolvajt utoléri a sorsa - méltányolni fogja nála az enyhítő körülményeket: az okmányok becsületes eldobását, valamint jámbor együgyüségét, nevezetesen azt, hogy nem fogta fel a biztonsági kamerák kockázatát és fizimiskáját, ruházatát sem igyekezett megváltoztatni.
Az nagyon-nagyon megnyugtató, hogy nejemnek nem kell majd ez ügyben a bíróságra járni!Így nekem sem kell oda elkísérgetni!
No lám-lám! Ez nagyon jó! Úgy vélem, hogy az ilyen megnyugtató jó dolgok hamarosan még tovább fognak szaporodni!
Bízni kell a jövőben!

(2009)