VILÁGHÁBORÚS BABÁK

Babák is voltak ott.Eleinte épek.
Később fél lábukat elveszték szegények.
Néhány mind a kettőt.Néhány csak a karját.
Sírtak e csonkultak: már a sírt akarják!
Csináltam hát nékik sírt egy fiókmélyen.
Nos a vége ez lett?Hát...még nem egészen...
mert az egyik szülőnk a sírt felfedezte,
és a másik szülőt főügyésszé tette.
Az öcsém felmentést kapott (a kis vétlen!).
Én meg magam voltam a saját ügyvédem:
- E lábak, s e karok hiányának titka:
kivettem, nehogy a bomba leszakítsa!
No hát elvesztek, de...Az is jogos nézet,
hogy a háborúkban vannak veszteségek...
Így elügyvédkedtem, de bírám nem viccelt, -
s egy szegény elítélt később padlót vikszelt...

FORGÓPISZTOLY

Egyszer a Szerencse megcsókolt, s eliszkolt:
találtam a kertben egy szép forgópisztolyt.
Hálásan gondoltam ama katonára,
kinek lyukassá lett a hadigatyája.
Ó, valódi pisztoly!Golyó nem volt benne:
így lett a szerencsém csupán fél szerencse!
Hát az ember könnyen talál ellenséget...
de fegyvert?!Azt ritkán adnak gyermekkéznek!
Most találtam, ámde nincsen benne töltény...
Ilyen a cudar Sors, gúnyos nyelvet öltvén...

Ó, mily Tragédia!Mindhalálig bánom:
nem lyukadhatott ki - a matektanárom!

A MAGYAROK NYILAI

Nem izgulni!Csak a múltunkat idézem.
A káráló kertet fővárosi végen.
Ott éldegéltünk mi, magyar indiánok,
s hulltak vad disznókra zöld almagránátok.
Tojás nem, mert annak meglátszhat a helye,
s lesz gyermekpofikon piros bőrpecsenye.
Az akkori disznók nem oly disznók voltak,
mint a mai disznók...no erről majd holnap!
Ám tyúkok, kakasok nem mondták, hogy "Vivát!", -
meg is ismerhették a Magyarok Nyilát!
Bár e kárálóknak alig cseppent vére:
vékonyka gombostű volt a nyíl végébe',
mert a gyermekkornak bűvös angyal-titka:
ilyenkor a lélek még túl humanista!
(Később, hogy felnőttem, lettem mennyi gaznak
céltáblája, s mindig hátulról nyilaztak!
Mi kakasnak, tyúknak úgy néztünk szemébe:
benne volt a MAGYAR hős EGYENESSÉGE!)
Nos a vége mi lett?Vágtunk borús képet:
szereztek a tyúkok hadiszövetségest!
A szomszéd kiáltott, méghozzá jó nagyot,
s a tyúkokra tartott tulajdonos-jogot, -
bár kertünkbe jöttek.Mérgelődtünk: - Ejnye!
Mégsem volt nagy kedvünk fülemüle-perre...

TÉESZT IS SZERVEZTÜNK

A téesz-szervezés nem ment hamar, könnyen:
még csak néhány állat volt bent a gödörben...
(ma már a szervezés, bár másféle fajta,
sokkal könnyebben megy, Isten is akarja,
s nem csupán az állat áldhatja a sorsát:
ott van a gödörben egész Magyarország!).
Ám jött kedves néne, hozott bájos cicát.
Jövő-téesztagot ily bundásban ki lát?
Nos mi láttunk benne!A gödörbe tettük:
ott egerészgessen, két kacsával együtt!
Ámde a gödörrel már megbékélt háp!-ok
sehogysem kedvelték ezt a cicásságot!
Ugrott egy jó nagyot a fekete cica,
s volt is két kacsának most min ámulnia!
Kiugrott a cica, de megállt egy szóra, -
ennyi elég is volt agitációra!
Gödröt mélyítettünk, cicánk visszatettük:
- Építsd az országot dolgos néppel együtt!
Makacs volt a cica!Új ugrás nem késett,
s mi nem sikerült egy lovastengerésznek, -
neki igen!Újból csak elkaptuk volna,
de a Sors oly bolond, akár némely gomba,
mert átment a cicus kerítéses rácson,
csak nem akaródzott neki: téeszt lásson!
Én is beláttam már, hogy eljött a zárszó,
s nagyot kiáltottam: - Vigyen el az ÁVO!

Ámde az ávonak nem kellett a macska...
(Mindig rejtély maradsz, Államhatalmacska!)
A szép bundás helyett mást vitt el: egy bácsit,
s ebből ízlés-hiány eleve kilátszik,
mert a bácsinak már nem is volt bundája, -
régen volt, de abból valaki kirázta!


(2009)