Alkottam egy szörnyet, gyönyörű volt!
Nem bántott hogy süket,néma, esetleg holt,
Ugyanolyan hévvel imádtam,
Oltárán hitemmel áldoztam!
Elé borultam, lábát csókoltam,
Élveztem mikor neki bókoltam,
Nem bántott hogy süket,néma, esetleg holt,
Teljesen egészében az enyém volt!

Alkottam egy szörnyet, kéjes volt!
Mézes-mázos szavakkal ostromolt,
Kedvemet kereste, sosem pihent,
Önbizalommal élvezettel kent,
Elhittem hogy egyedül Értem élt,
Míg titokban lelkiismeretemmel kefélt,
Mézes-mázos szavakkal ostromolt,
Józan eszem a múlté volt!

Alkottam egy szörnyet, önző volt!
Engem akart, szívembe markolt,
Elemészteni önnön magányába,
Csak Engem akart, és nem hiába-
Én tápláltam, soha senki más,
Léte felesleges, örök fonnyadás,
Engem akart, szívembe markolt,
Tudta hogy hitem csak az övé volt!

Alkottam egy szörnyet, fájó volt!
Bántott hogy süket,néma és holt,
Szavain túl mást nem kaptam,
Segíteni Magamon vele se tudtam,
Fájt már minden ébredés,
És vele kín volt a létezés,
Bántott hogy süket,néma és holt,
Minden percem elvesztegetett volt!

Alkottam egy szörnyet, hiba volt!
Az életem ezért örökre megcsonkolt,
Nem leszek Önmagam többet,
Visszasírom a régi időket,
Ahogy a sarokban markába röhög,
Hisz lelkemből táplálva Ő így örök,
Az életem ezért örökre megcsonkolt,
Élnem már nem hiszem hogy érdemes volt...