Puha tenyereden pihen gyermekkorom,
az évek ostroma sem rontja szépségét,
szemedbe nézek, s benne látni fogom
aranykorom minden bőségét…

Eszembe jut ringató öled,
s az intelmed, mely dallammá simult,
melynek éle sose bántja fülem
s a múlás eszméjétől cseppet sem fakult.

Eszembe jut gyönyörű földi arcod,
mit rendre átszabott a kín, a fájdalom,
eszembe jut két ölelő karod
s az összes emléket rímbe faragom.

Kevés az ihlet, hogy magasztaljalak,
hogy illendőn hirdessem minden érdemed
keresve sem találok méltó szavakat,
melyekkel áldhatnám tündéri neved.