A Messzierdőföldi-manócsalád tagjai nagyra nőttek, - manómértékkel mérten.Még a legkisebb manógyerek is nagyobb volt fél bíbictojásnál, apjuk-anyjuk pedig egy hajszállal nagyobb, mint két egymásra tett gyűszű.
Eleinte tölgyfában laktak, de amikor azt kidöntötte a vihar, átköltöztek egy fenyőfa tágas odújába.A manógyerekek: Lali, Pali, Lili, Lola, megörültek az új lakásnak.Rögtön kiírták az odú fölé: MANÓLAK
Kis idő után azonban Lili rémülten jelentette a többieknek:
- Jaj! Jaj! Eljött értünk az Ördögmadár!
A többiek kinéztek az odúból.A manópapa elnevette magát:
- Ez nem ördögmadár, hanem fekete harkály!Szép piros tollsapka van a feje tetején...
A fekete harkály azonban rossz hírt hozott a manócsaládnak:
- Ez az én odúm, én készítettem!Tanú lehet rá Cinege Matyi, az a kis színestollaska, meg Turbékoló Manci, a vadgalamb, aki itt búgónótázott alkonyattájt...
A manószülők a fejüket vakargatták, töprengtek.Alighogy beköltözködtek, máris öltözködjenek és kiköltözködjenek?!
A négy kis manógyerek láttán a harkály végiggondolta a dolgot, de már az elején rájött: elég tágas az odú, elférnek benne valamennyien, és a manók segítségére is lehetnek.Így szólt hát:
- Beköltözöm, de nektek sem kell kiköltözni.Ám valamit valamiért.Felfogadlak benneteket tojásőröknek!
- No de hol van a tojás?! - kíváncsiskodott Lali manócska.
- Még nincs, de lesz! - vágta rá magabiztosan a fekete harkály.
Lett is, négy is.Kiderűlt, hogy nagy szükség van tojásőrökre.Amikor a harkály elrepült néhány percre ennivalóért, egy mókuska tojásmegtekintő akart lenni.A manók azonban tudták, hogy a mókus madártojásokat lipilopizó állatka, bármennyire színleli is az ártatlan ágrabugrit.Pali manócska figyelmeztette, méghozzá versikében:

Mókus! A tojásoktól el, -
vagy bőröd nyílvesszőket nyel!
A kérdésünk hozzád ennyi:
sündisznócska akarsz lenni?!

A mókus nem akart, sietve menekítette bundácskáját.Másnap - megint a harkály távollétében - kígyó tekergett oda az odú szájához.Nem volt mérgeskígyó, de mérges lett, mert a kis Lola rímesen-hímesen, de nem hímezve-hámozva, hanem kerek-perec közölte vele:

El innen kígyó, el, el, el!
Itt kanyargós tojást nem nyel!
Ha maradsz, nem fakadsz dalra:
csomót kötünk a farkadra!

A kígyó nem szereti, ha csomót kötnek a farkára.Érthető: nincs keze-lába, nehezen tudja kicsomózni.Megijedt, gyorsabban elcsusszant onnan, mint ahogy éhes manók torkán lecsusszan a túrós csusza.
No a tojás, az tojás, - de amikor kigrik belőle a csipogás!Egy idő után a tojásokból kikeltek a madárfiókák, csupaszok, csipogók, csőrtátogatók.Meg csőrrel csípők.Megcsípték, lenyelték a hernyót, legyet, szöcskét, sáskát, az egyik, túlzásba vitt mohósága miatt még Lili manó ujjába is belecsípett.A harkálymama nagyon örült, hogy nem csak ő, de a kis manók is etetik, szeretik a fiókáit.Pali manócska azonban unni kezdte a dolgot, és így korholta a madárfiókákat:

Ti csipogók, pipogók,
fülbe hangot pottyantók!
Már túl sokat zajongtok!
Túl sok hernyót befaltok!

A madárkák egy darabig nem hallgattak Palira, de eljött az a nap, amikor kirepülhettek a fészekből.Erre a légiútra a négy kis manógyerek is elkísérhette őket, - a harkálymama hátán.Persze, erősen meg kellett fogniuk a harkánytollakat, és mindegyiknél volt ejtőernyő is, szükség esetére.
Ez a légiút nagy élmény volt a manócskáknak!Most látták először az erdőt, - madártávlatból.A harkálymama időnként leszállt egy-egy hangyabolynál a kis harkályokkal, hangyákat számolgatni.Mindegyik manócska írt erről az utazásról saját naplójába, de Lolácskáé lett a fődicsőség: versét az Erdei Hírlap is közölte! Íme:

LÉGI UTAM. Írta: Messzierdőföldi lola, a Büszkefenyő Iskola tanulója

Utaztam!Repülő harkályon,
s egyszer csak, - iskolánkat látom!
Onnan fentről kisebb volt nálam...
nem fért volna bele a lábam!
A fák is mind gyermekké lettek,
széltornáztak, meg-megremegtek...
Ember járt lent.Játékemberke?
Mi földön nagy volt, fentről cseppke.
Nem tagadom: picikét féltem,
mikor a madárról lenéztem,
s azt gondoltam: kicsit a nagyság
fentről de más!Furcsa igazság...
Otthon mamámnak elmeséltem
kicsit, nagyot.Rámnézett, szépen:
- Kicsit, nagyot meg kell becsülni, -
most ideje asztalhoz ülni!
Tányérodon - melegen! - vár rád,
kedvenced: túrós palacsintád!

(2009)