Látszólag könnyű válaszolni arra, hogy mi a haza.Ám a mindennapokban ezer és ezer jelét látom annak: a haza alatt sokan nem azt értik, amit én.Vannak, persze, szép számmal, akik egyes fogalmak jelentésén nem is tűnődnek el, csak használják ezeket, úgy, ahogy mások a szájukba adták.Nem kevesen vannak viszont, akik tudatosan értelmeznek másként egy fogalmat, például a hazáét - önérdek-fogalomként.
A haza - számomra - nem csupán az országhatáron belüli tájakat, a társadalmi-politikai-közéleti /és ezek által is befolyásolt magánéleti/ viszonyokat, a ma élő embereket tevékenységeikkel, törekvéseikkel, vágyaikkal jelentik együttesen /ez a "mai hazám"/, hanem, ezzel a mai hazával való összefüggésében igazi történelmét is, felesleges, sőt káros önmarcangolás nélkül, de ugyanakkor elvetve azokat a szóvirágos, nagyhangú, giccses, - és nagyon-nagyon káros szépítéseket, történelemhamisításokat, hazugságokat /bármilyen társadalmi rendszerben fordultak elő!/, amelyek manapság is divatosak, de az ország történetében-történelmében, sajnos, sok tekintetben méginkább sors-meghatározók voltak, habár ma is azok.
Az én szememben a "hazafiaskodás" nem a hazaszeretet jele, habár, elismerem, sok árnyalata-változata van, viszonylag jámbornak tűnő is, jóindulatúan naiv is.
A "nagy hazafiak" túlzásba vitt tisztelete valójában rájuk nézve is sértő.Hús-vér emberek voltak ők is, hibákkal, megtorpanásokkal, tévedésekkel. Kritikátlan dicsőítésük, gyerekes egyoldalúsággal, valójában nevetséges. Csak a legenyhébb példát hozom egyetlen nagy tettére /miközben sok volt/ gróf Széchenyi Istvánnak: amikor birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia alapítására, az nagyon szép volt tőle, de egyrészt mindenekelőtt abban az összehasonlításban, hogy a hazai arisztokraták általában nem voltak hozzá hasonlóan nagylelkűek /sőt, minél inkább megkapargatjuk ezt az arisztokrata-oldalt, a néhány kivétel ellenére, annál inkább csúnya dolgok derülnek ki!/, másrészt Széchenyi tulajdonképpen abból adott, amit a haza előzőleg adott neki.Széchenyi, persze, mégiscsak Széchenyi.Más történelmi személyiségekre, eseményekre nem térek ki, nem akarom "felborzolni a kedélyeket", de éppen elég esemény van történelmünkben ahhoz, hogy ezen a vonalon tovább gondolkozhasson az, - aki valóban gondolkozni akar.
A magyar történelemben nagyon sok erkölcsileg-emberileg szégyenletes esemény van, de erre a megjegyzésemre ne izgassa fel magát senki.Más nemzeteknél is így van, az ángliusoké, szerintem, még sokkal szégyenletesebb, azután mégis milyen büszkén "hazafias" az az átlagánglius!
No, igen, de én az ő kritikátlan büszkeségét sem hazafiasnak nevezném, hanem valami egészen másnak.
A jelenlegi hazai "politikai" élet színvonaláról, úgy érzem, nem szükséges sokat írnom, még egy jóérzésű, értelmesebb kis elemista is kellő ítéletet tudna mondani róla.Ezt a politikai miliőt importáltatták az országgal.Lenézés és szánalom van bennem egyszerre, ha a valamelyik oldalon ugrálókra gondolok, bár, jól tudom, jelentős részük saját /valódi vagy vélt/ érdekében ugrál, amely érdek aligha esik egybe a többség érdekével.
Az igazi hazafi saját érdekét összeegyezteti a többség érdekével és, amennyiben lehetősége van rá, szót emel itt-ott egy becsületesebb "mai hazaért".Egyelőre hiába emel szót, az álszent képmutatás és a hazugság az úr, a mostani "szólásszabadságnak" semmi köze az igazi szólásszabadsághoz.Nem félszemű az a gonosz Küklopsz a Nagy Világbarlangban, hanem millió szeme van, - és jól tudja mit engedhet meg!
Az én szememben a tárgyilagosság és a becsület testvérek.Haza /legalábbis az, amit én hazának szeretnék/ és hazugság összeférhetetlen.
No és nem csak a honpolgárnak vannak kötelességei, hanem a hazának is honpolgáraira nézve. Persze, jogai is, mindkettőnek.Itt vagy ott csak az egyiket hangsúlyozni, vagy az egyiket túlhangsúlyozni, nevetséges.
A világ nagy változások előtt áll.Európa /nem csupán a kis Magyarország!/ egyre inkább elöregedik, lakossága a legóvatosabb becslés szerint is jelentősen megfogyatkozik majd, már a XXI. század első felében, - de ennél sokkal nagyobb változásokat, kihívásokat hoz majd a "fejlődő világ" népességének óriási mértékű megnövekedése, a "népek tengere".Bizony, bizony, jobban össze kellene hangolni az értelmes "hazaszeretet" a "világhelyzettel+! Azzal nem megyünk semmire, ha egyre több a Petőfi versbeli "magyar nemes", akinek fogason függ ősi kardja és arra vár, hogy majd a mennybe vigyék az angyalok. Őszinte szembenézés kellene nem csupán a múltbeli erényekkel, hanem a hibákkal is, a nagyhangú "hazaffyaskodás" helyett!
Tudom, hogy sok szamár van, sajnos, a tollforgatók között is, aki mindjárt "plafonig ugrik", személyeskedik, gyalázkodik, ha valaki másképpen vélekedik, mint ő, akár olyan fogalmakról is, mint a haza. Tapasztaltam. Ez a kis netnapló-bejegyzésem egyáltalán nem a hazaszeretet ellen szól, hanem éppen ellenkezőleg: a múltját-jelenét hazugságoktól, megkövesedett előítéletektől megtisztított hazát szeretnék minden magyar számára /beleértem e kis ország minden lakóját!/.
No, ha ezt szeretném /márpedig ezt!/, akkor a lehetetlent szeretném.Tudom, hogy belátható időn belül nem lesz ilyen haza. Ám azért, titkon, remélem, hogy a vágyat iránta nem sikerül kiirtani a magyarság egyrészének szívéből.Egyik versemben, A forrás éneké-ben írtam:

"..s tudtam: hűtlen hazán túl
van egy másik Haza
a szívekben, s felette
a Szépség Csillaga."

No, az, hogy "tudtam" /tudom/ kétségkívül "költői túlzás", de azért, ha irrealitása miatt kissé szégyen is ez a remény, - remélem.

/Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból./