lelkem keserű feledés
gőzként illan el
némán törik össze
tavasz temeti el

roppant kövek morzsolják szét
ízekre tépi nyirkos hideg szél
láb tapos rajta minden nap
apró szilánkokra hasad

szenny itatja át
bűn szövi rá hálóját
barnul szürkül feketedik
porrá zúzza az isteni harag

s hamvai új füvekben kelnek
életre újra, éltetőn