Feltöltve: 2009-04-07 21:55:12
Megtekintve: 6246
A Költő születésnapja
Aki áprilisban született, az szép hónapban jött a világra.Persze, a május szerintem még szebb.Zöldebb, virágosabb.
Az április egyébként - a benne rejlő elseje miatt, amint tréfásan mondogatni szokták - a "bolondok hónapja" is.A nyuszik is különösen viselkednek ilyenkor, hormonális változásuk következtében.
A világ, persze, nem tud megbolondulni, ha a "bolond" kifejezés alatt valami olyasmit értünk, ami a közösség szempontjából (és esetleg az elmeállapotában megváltozott számára is) kedvezőtlen.Nem tud, mivel ezt már régen megtette, hacsak nem a harácsolást, az önzést, a közösségellenes magatartást tekintjük nyíltan (vagy ki nem mondottan) "normálisnak".Bizonyos nézőpontból ugyan manapság éppen ez látszik normálisnak, de a Költő (aki áprilisban született) tudta: az ilyen magatartás nem az.Még végső elkeseredésében is tudta:
"Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem."
(Íme, hát megleltem hazámat)
A Költő ellen vétők ugyanis a közösséggel szemben is bűnösek, nem érdemelnek kíméletet.Ő, a Költő, látta, hogy "Törvényünk háborús még / s szebbek az arany karikák", de ugyanezt a mában is látja, aki lát.Ám hozzá hasonlóan bátor Költőt nem látok korunkban, egyet sem.Ha pedig ilyen nincs, akkor költő sincsen, kisbetűvel. A kettő ugyanis, láthatatlan-látható szálakon összefügg egymással.Nem ilyen-olyan díj, gazdagoktól vállonveregető dícséret, lelki szegények általi imádás teszi költővé az alkotót, még csak nem is a kitűnő mesterségbeli iparosmunka, hanem valami más: az a Lélek, ami Verssé teszi a verset, az igazságkereső és az igazságot gyakorta meg is találó gondolkodás, értelmes Hit és értelmes Hitetlenség, kételkedés ötvözete.A Lélek-vers.
Másként "háborús még" ugyan, de "háborús" a jelen is.Nem a jelenlegi pártok, mozgalmak többnyire nevetséges (tragikussága ellenére is nevetséges) kakaskodásaira gondolok (a leglényegesebb kérdésekben, minden látszat ellenére, nem is különböznek), hanem arra: a Költő Ideje, a maga valóságában,
az egyetlen (mert teljes) igazságában Őt és eszméit felmutatni akaró és képes Idő, nem a jelenlegi.Ez a mostani - no akár a múltban annyiszor, majdnem mindig is - hazug idő.A hazug idő pedig, erre tanítana a történelem, amennyiben hallgatnánk rá: veszélyes.Legalábbis azokra nézve, akik nem haszonélvezői, de azért előbb-utóbb a haszonélvezők vagy utódaik is megtapasztalhattak egyet s mást a múltban.
József Attila tudta a szavak értelmét, olyan szavakét, mint például "haza" vagy "forradalom", és helyesen használta ezeket.A jelen haszonélvezői csak felhasználják ezeket a szavakat, korántsem becsületes célokra, mert a népbutítás, a tömegek manipulálása nem sorolható az utóbbiakhoz.
József Attila így írt:
"Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz nyiltan dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ."
Ugyanebből a verséből, a "Hazám"-ból:
"S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát."
A jelen Költője - ha volna ilyen - ugyancsak elgondolkozhatna e sorokon ma is.Elég mérsékelt haladás, hogy a szavazófülkébe (nyílt szavazás ma már nincsen) nem terelik a népet, ugyanakkor nagyonis látható és egyúttal nagyonis láthatatlan erők ma is "megírják, ki lesz a követ", nem feltétlenül szélesebb választékból, mint a Költő korában.
A jelent igazán látók és értők azonban tudják azt is, hogy - ha az emberiség nem pusztítja el önmagát - a Költő hite csak korai volt, de nem téves, amikor így írt "A város peremén"-ben:
"A költő - ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát."
Nem tetszik ugyan e versben a "csörömpöl" szó (bár jól illik a külvárosi hangulathoz), továbbá az sem, hogy a költő "az adott világ varázsainak mérnöke", ám a "harmóniát" előbb-utóbb megszerkeszti magának a világ.
Megszerkeszti majd, de szomorú idő a jelenlegi, mert egyre távolabb sodródik ez az idő.
József Attilával ugyanaz történik, mint ami Petőfivel, Adyval és annyi más becsületes alkotóval, tehetséggel történt.Őket nem lehet ugyan teljesen elfelejtetni, de életművüket, eszméiket meg lehet hamisítani.Meg is hamisítják, szégyentelenül.
József Attila írta:
"Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
a jajgató nép s a süket Elnyomás,
de nagy lelked tüzét, az Eszmét,
cifra, hideg lobogás takarja."
(Petőfi tüze)
Senkit sem kell isteníteni.A Költőt sem.A Költő kell, kellene, az esendő, mégis, olykor önmagán is győzni képes Ember, nem pedig a népszerűsködő irodalomtörténet hamis bábja, akár József Attiláról van szó, akár más klasszikusról.Éppen az a nagy mélység emelte és emeli fel Őt csodálatra méltó magasba, amelyben élt, és amelynek szenvedője, áldozata volt, de egyúttal költői megértője és átérzője is.Nem minden verse jó, magas színvonalú, és még pocsék rossz verse is akad - utóbbi kivételként (Trianon).Olykor gyönyörű, nagy verseiben is ott van egy-egy kifejezés, amelyik - az ízlések méltánylandó módon is különböznek - vitatható, akár művészi színvonal tekintetében is. Nyomor, az igazság keresése érdekében egy anyagilag elfogadhatóbb lét visszautasítása, kétségbeesés, istenhez fordulás, isten másként, más jelképként való felfogása, tettvágy és bámulatra méltó tettek, megkapaszkodni akarás, és még sok minden kavargott benne, de mégis, betegen is, megnyötörten, szinte már-már széthulló lélekkel is hihetetlenül messze látott, egészségesebben ítélt, mint kortársainak nagy tömege.Csak a Költő tudja olyan figyelmesen elnézegetni, megírni a hangyácska kis dolgokat éppen úgy, mint a nagy történéseket, a közösség tragédiáit, szenvedéseit, olykor, persze, örömeit is.
A Költő szinte imaszerűen fejezi be 1937 májusában írt Hazám című versét:
"Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!"
Életében nem kapta meg ezt a "boldogabb éneket", s én is csak gúnyos keserűséggel írhattam 1999-ben József Attila című versemben:
"Dunán dinnyehéj most nem úszik éppen,
s vize piszkos /mint sorsunk tolvajkézben!/.
Viszont: végül nem lettünk német gyarmat,
amitől féltél! Bár, ha tovább vallatsz,
csak ki kell böknöm félénken vagy bátran,
hogy német nem, úgy árva-egymagában,
de pipás angol és szópezsgős francia,
kelőnapország ravasz rókafia,
az öntelt német, s még más, ki tudja hány
tőkefi ül most a magyarok nyakán!
Ha feltámadnál, még az is meglehet,
hogy maga Uncle Sam fogna kezet Veled,
s mosolyogna: "All right, poet, szamár!
For me - profit and for you - sok proletár..."
Nincs ugyan csodálni való azon, hogy ez a társadalom, ez a kor - mint más klasszikusokat, legalábbis amennyire lehet - József Attilát is felhasználja becsületesnek egyáltalán nem mondható módon és célokra, mégis meg kell jegyeznem: egy fokkal tisztességesebb volna, ha inkább hallgatna róla.
Még a Költő születésnapján is.
(2009)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Az április egyébként - a benne rejlő elseje miatt, amint tréfásan mondogatni szokták - a "bolondok hónapja" is.A nyuszik is különösen viselkednek ilyenkor, hormonális változásuk következtében.
A világ, persze, nem tud megbolondulni, ha a "bolond" kifejezés alatt valami olyasmit értünk, ami a közösség szempontjából (és esetleg az elmeállapotában megváltozott számára is) kedvezőtlen.Nem tud, mivel ezt már régen megtette, hacsak nem a harácsolást, az önzést, a közösségellenes magatartást tekintjük nyíltan (vagy ki nem mondottan) "normálisnak".Bizonyos nézőpontból ugyan manapság éppen ez látszik normálisnak, de a Költő (aki áprilisban született) tudta: az ilyen magatartás nem az.Még végső elkeseredésében is tudta:
"Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem."
(Íme, hát megleltem hazámat)
A Költő ellen vétők ugyanis a közösséggel szemben is bűnösek, nem érdemelnek kíméletet.Ő, a Költő, látta, hogy "Törvényünk háborús még / s szebbek az arany karikák", de ugyanezt a mában is látja, aki lát.Ám hozzá hasonlóan bátor Költőt nem látok korunkban, egyet sem.Ha pedig ilyen nincs, akkor költő sincsen, kisbetűvel. A kettő ugyanis, láthatatlan-látható szálakon összefügg egymással.Nem ilyen-olyan díj, gazdagoktól vállonveregető dícséret, lelki szegények általi imádás teszi költővé az alkotót, még csak nem is a kitűnő mesterségbeli iparosmunka, hanem valami más: az a Lélek, ami Verssé teszi a verset, az igazságkereső és az igazságot gyakorta meg is találó gondolkodás, értelmes Hit és értelmes Hitetlenség, kételkedés ötvözete.A Lélek-vers.
Másként "háborús még" ugyan, de "háborús" a jelen is.Nem a jelenlegi pártok, mozgalmak többnyire nevetséges (tragikussága ellenére is nevetséges) kakaskodásaira gondolok (a leglényegesebb kérdésekben, minden látszat ellenére, nem is különböznek), hanem arra: a Költő Ideje, a maga valóságában,
az egyetlen (mert teljes) igazságában Őt és eszméit felmutatni akaró és képes Idő, nem a jelenlegi.Ez a mostani - no akár a múltban annyiszor, majdnem mindig is - hazug idő.A hazug idő pedig, erre tanítana a történelem, amennyiben hallgatnánk rá: veszélyes.Legalábbis azokra nézve, akik nem haszonélvezői, de azért előbb-utóbb a haszonélvezők vagy utódaik is megtapasztalhattak egyet s mást a múltban.
József Attila tudta a szavak értelmét, olyan szavakét, mint például "haza" vagy "forradalom", és helyesen használta ezeket.A jelen haszonélvezői csak felhasználják ezeket a szavakat, korántsem becsületes célokra, mert a népbutítás, a tömegek manipulálása nem sorolható az utóbbiakhoz.
József Attila így írt:
"Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz nyiltan dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ."
Ugyanebből a verséből, a "Hazám"-ból:
"S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát."
A jelen Költője - ha volna ilyen - ugyancsak elgondolkozhatna e sorokon ma is.Elég mérsékelt haladás, hogy a szavazófülkébe (nyílt szavazás ma már nincsen) nem terelik a népet, ugyanakkor nagyonis látható és egyúttal nagyonis láthatatlan erők ma is "megírják, ki lesz a követ", nem feltétlenül szélesebb választékból, mint a Költő korában.
A jelent igazán látók és értők azonban tudják azt is, hogy - ha az emberiség nem pusztítja el önmagát - a Költő hite csak korai volt, de nem téves, amikor így írt "A város peremén"-ben:
"A költő - ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát."
Nem tetszik ugyan e versben a "csörömpöl" szó (bár jól illik a külvárosi hangulathoz), továbbá az sem, hogy a költő "az adott világ varázsainak mérnöke", ám a "harmóniát" előbb-utóbb megszerkeszti magának a világ.
Megszerkeszti majd, de szomorú idő a jelenlegi, mert egyre távolabb sodródik ez az idő.
József Attilával ugyanaz történik, mint ami Petőfivel, Adyval és annyi más becsületes alkotóval, tehetséggel történt.Őket nem lehet ugyan teljesen elfelejtetni, de életművüket, eszméiket meg lehet hamisítani.Meg is hamisítják, szégyentelenül.
József Attila írta:
"Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel
a jajgató nép s a süket Elnyomás,
de nagy lelked tüzét, az Eszmét,
cifra, hideg lobogás takarja."
(Petőfi tüze)
Senkit sem kell isteníteni.A Költőt sem.A Költő kell, kellene, az esendő, mégis, olykor önmagán is győzni képes Ember, nem pedig a népszerűsködő irodalomtörténet hamis bábja, akár József Attiláról van szó, akár más klasszikusról.Éppen az a nagy mélység emelte és emeli fel Őt csodálatra méltó magasba, amelyben élt, és amelynek szenvedője, áldozata volt, de egyúttal költői megértője és átérzője is.Nem minden verse jó, magas színvonalú, és még pocsék rossz verse is akad - utóbbi kivételként (Trianon).Olykor gyönyörű, nagy verseiben is ott van egy-egy kifejezés, amelyik - az ízlések méltánylandó módon is különböznek - vitatható, akár művészi színvonal tekintetében is. Nyomor, az igazság keresése érdekében egy anyagilag elfogadhatóbb lét visszautasítása, kétségbeesés, istenhez fordulás, isten másként, más jelképként való felfogása, tettvágy és bámulatra méltó tettek, megkapaszkodni akarás, és még sok minden kavargott benne, de mégis, betegen is, megnyötörten, szinte már-már széthulló lélekkel is hihetetlenül messze látott, egészségesebben ítélt, mint kortársainak nagy tömege.Csak a Költő tudja olyan figyelmesen elnézegetni, megírni a hangyácska kis dolgokat éppen úgy, mint a nagy történéseket, a közösség tragédiáit, szenvedéseit, olykor, persze, örömeit is.
A Költő szinte imaszerűen fejezi be 1937 májusában írt Hazám című versét:
"Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!"
Életében nem kapta meg ezt a "boldogabb éneket", s én is csak gúnyos keserűséggel írhattam 1999-ben József Attila című versemben:
"Dunán dinnyehéj most nem úszik éppen,
s vize piszkos /mint sorsunk tolvajkézben!/.
Viszont: végül nem lettünk német gyarmat,
amitől féltél! Bár, ha tovább vallatsz,
csak ki kell böknöm félénken vagy bátran,
hogy német nem, úgy árva-egymagában,
de pipás angol és szópezsgős francia,
kelőnapország ravasz rókafia,
az öntelt német, s még más, ki tudja hány
tőkefi ül most a magyarok nyakán!
Ha feltámadnál, még az is meglehet,
hogy maga Uncle Sam fogna kezet Veled,
s mosolyogna: "All right, poet, szamár!
For me - profit and for you - sok proletár..."
Nincs ugyan csodálni való azon, hogy ez a társadalom, ez a kor - mint más klasszikusokat, legalábbis amennyire lehet - József Attilát is felhasználja becsületesnek egyáltalán nem mondható módon és célokra, mégis meg kell jegyeznem: egy fokkal tisztességesebb volna, ha inkább hallgatna róla.
Még a Költő születésnapján is.
(2009)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!