Napok óta némán ülök, a szobában egymagam,
Egy emléket és érzést rejt, minden egyes szavam.
Egy hiányt érzek belül, egy el nem múló érzést,
S feledni próbálok ezernyi kérdést.

Napok óta némán ülök, halkan és csendben,
Érzem, hogy a szívemben, nincs valami rendben.
Egy ajándékként kapott, emlék a kezemben,
S kitől azt kaptam, csak az jár fejemben.

Napok óta némán ülök és mondogatom neved,
Még mindig érzem kezemmel, puha kecses kezed.
Emlékek közt két szemed, felcsillan a fényben,
És illatod terjeng, mindenütt az égben.

Napok óta némán ülök, s képeket nézek,
S szívem mélyén valamit, egyre jobban érzek.
Nem eresztem emlékem, még mindig a kezemből,
S nem tudlak kiverni sehogy a fejemből.

Napok óta némán ülök, s harcok dúlnak bennem,
S azt érzem, hogy most is, veled kéne lennem.
Bár vigyázol magadra, hisz erre kértelek,
És ne haragudj érte, de mégis féltelek.

Napok óta némán ülök és nem tudok mit tenni,
Mert szívem egyre többször, veled akar lenni.
Már fáj szinte a hiány, mely egy aprócska perc,
Mikor végre hozzám bújsz és boldogan megölelsz.

Napok óta némán ülök és nem bírok magammal,
S most némaságom elnyomom keserű szavammal,
Mert azt veszem észre, hogy mindenütt kereslek,
S félve mondom ki, de úgy érzem szeretlek.