Eltelik a hétvége, s egy újabb hetet kapok,
Majd hétfő után máris péntek, így telnek a napok.
Szavakat suttogok némán a füledbe,
S szívemből egy darabot, így nyújtok kezedbe.

Minden egyes nappal, egyre többet adok,
Lassan tényleg azt érzem, szív nélkül maradok.
Elfogy belül minden, mi eddig érted dobban,
Ezért van, hogy szeretlek, egyre csak jobban.

Eltelnek a napok, s megint újabb hetek,
Szívemet szétszórva, megint csak reszketek.
Hiába a sok jó, mégsem elég arra,
Hogy ne sodorja életem, megint csak kudarcba.

Néhány hétnek elmúltával, eltelt már egy hónap,
Nem tudok most örülni, a frissen hulló hónak.
Tiszta mint a lelked, ezért jutsz eszembe,
Ha egyetlen hópihe hullik a kezembe.

Bele is hullott, bizony elég hamar,
De félek, hogy gyorsan olvadni is akar.
S ha elolvad e pihe, féltő kezemben,
Már csak az emléked járna a fejemben.

November, December, Január, Február,
Így telnek a hónapok, s még sincs itt a nyár.
Még mindig őrzöm kezemben, azt az apró pelyhet,
S megfagyva tartom, hogy így nyerjen kegyelmet.

Kihűl lassan testem, de még mindig csak tartom,
Így küzdöm az idővel, kegyetlen harcom.
Félek hogy elolvad, s elveszik minden,
Mert ez a pihe már csak, az egyetlen kincsem.

Nem hittem volna, hogy így fogok járni,
Egyetlen pihétől fogok majd fázni.
Reszket minden csontom, ha pihémre nézek,
Mert elolvadni, hagyni már reszketve félek.