Azt mondtad vége, nincs tovább innen,
Nem kell többé neked, adnom és hinnem,
Egyetlen szóval, szívemnek falára,
Felvésted hogy eljött, szerelmünk halála.

Szívem csak ver, s nem enged el,
Nem lesz már többé tavasz,
Nem voltam más, csak szempillantás,
De számodra ez csak panasz.

Szüntelen küzdöttem, hogy maradjál énvelem,
Nem tartott vissza, semmilyen félelem,
Próbáltam szóval, ezernyi jóval,
Csak ne tépd meg így vétlen életem.

Jár a fejem, de nem engedem,
Elmúlik búsan a nyár,
Szívem tiéd, de mit sem ér,
Emléked szüntelen fáj.

Ha véget ért eddig, egy szívből szólt érzés,
Nem ált ott mellettem, kit szívből szerettem,
Nem hiányzott más, csak néhány kis emlék,
Pár aprócska érzés, és rengeteg érzelem.

Most viszont más, hisz te magad hiányzol,
Nem holmi érzés, képek vagy érzelem,
Remélem rájössz, hogy nagyot hibázol,
S fellobban ismét a felhőtlen szerelem.

Csak jár az agyam, nem lelem magam,
Beköszönt lassan az ősz,
Nincs már életem, mert nincsen itt én velem,
De én még szeretem őt.

Az életem romokban, nincsen mit tenni,
Nem gyógyít ki többé, senki és semmi,
Egyetlen emberben bíztam és hittem,
S életemet ezzel, zsákutcába vittem.

Fejem csak jár, már meg sem áll,
Minden emléket sebeknek vél,
A lelkem hideg, s szívem rideg,
Jégbe zárt mindent a tél.

Elveszít örökre, csak ettől fél,
Nem bíz, nem hisz, s már nem is remél.