Odakinn az út porát
Vakarja a kormos éj,
Egyedüllétem melódiáját
Hurcolja zengő szél,
Melyet én hallani vélem.

S hallom idebentről
Miként mászik az idő.
A teher nem könnyebb.
Folyton vérzik megkarcolt szívem.

Nyűgös vágy zargat.
Felkavarja ingatag,
Csontos lelkem, mely
Ellenállni már nem mer.

Fáj a létezés nekem,
Nehezen esik lélegeznem.
S a születés miért talált meg?
Hisz halvány lángot
Gyújtott bennem az Élet.

Élek. Immár tizenkilencedik nyár
Tolódik a hátam mögé.
Érzem, ahogy rezeg a világ,
Kapkodni kell a jövő után.

Üres szívem halált vár,
Mert a föld szeret.
Mint édesanya ölel át
S élettelen nyugalmat ád.