A múltra tekint vissza tétován szemem,
Gondolatok sebzett hitét boncolja végig,
De nyomában jár, a pillanat, s a jelen,
Mik bocsánatok perceit, ellenem védik.

A múlt az mi mindig felém vétkezett,
De csak a jelen az, mi mindig is bántott,
A múlt volt az, mi mindig, rosszkor érkezett,
S a jelen mi szüntelenül nekem csak ártott.

A múlt üzent sokszor ellenem hadat,
Vérbe fagyott szemmel pillantott felém.
De a jelen volt, ki folyton, mellettem haladt,
S már véres bakanccsal rugdosott belém.

A múlt lett vétkeim keserves zsoltára,
Dallama gúnyosan nevet ki engem.
De jelenem volt mindig, az áldozat oltára,
S elveszi mindazt, mi oly fontos nekem.