Akarsz róla beszélni?

Elejétől végéig nézni egy filmet? B r r r r ! Ne idegesíts! Nekem ahhoz nincs türelmem.
Ezzel szemben egyszerre több csatornán követni az eseményeket, maga a megtestesült élvezet. Ez kell nekem. Állandó vibrálás, új és új információk, bármi áron. Az árat egyébként a mellettem ülők fizetik meg, hetente rohannak festéket venni, ősz hajszálaikra. De egy idő után tényleg izgalmassá válik, mert ráhangolod magad, és mindegyik esemény fut a fejedben.
Persze, kell hozzá rutin is, hogy a kimaradt részeket magadban, hozzá tedd. Ezért szeretem az amerikai filmeket. Ott mindig könnyen találok szamárvezetőt. És rögtön rájövök, hogy a film onnét való, mert a szereplők gyakran kérdezik egymástól: Akarsz róla beszélni?

Írországban, vidám hangulatban gurultunk Katával egy erdős, parkosított részen át, autónkkal, mikor valami hangra, vagy beszédre lettünk figyelmesek, miközben az út egyik oldalán parkolót, a másikon az üres padok előtt egy Mária szobrot pillantottunk meg.
Elég sokára sikerült lefékeznem, mert magam sem tudtam, mitévő legyek, annyira meglepődtem. Aztán kiderült, egy híres, katolikus búcsújáró helyen vagyunk,
a hangszórókból pedig imák és könyörgések szóltak.
Körbejárva mindent, mi is elcsendesedtünk egy pillanatra, s a hely és a látottak hatása alatt indultunk tovább, bizonytalanul és elgondolkodva. Aztán egy bukkanóra felérve, épp az én sávomban jött egy nagy autó felém. Eléggé megdöbbentem, és hirtelen felriadva rájöttem, itt bizony balra hajts a divat, s én vagyok rossz sávban. De túl későn, mert addigra a nagy autó erősen fékezett s a bennülő tizenéves lánycsapat kórusban sikított, de oly hangerővel, hogy tisztán lehetett hallani a két üvegen is át, miközben a gumik is vinnyogó hangokat adtak.
A gyors kormánymozdulatom hatásos volt, még a koccanás előtt átértem a nekem kijelölt sávba, s mintha mi sem történt volna, folytattam utamat.

De nem így a másik autó. A tükörből tisztán láttam, nem moccan. Kaptam én jó nevelést, mindjárt gondoltam, visszatolatok, hátha beszélni akar róla?
Szóval azért filmen nézve, ez a dolog egyszerűbb. Először is egy középkorú hölgy, egyedül ült a kocsiban, az orkán erejű hangvihart ő produkálta. De jól gondoltam, volt mondanivalója, akart beszélni hozzám.
Láttatok már két süketnémát vitatkozni? Szóval, képzeljétek el, először is gyorsan beszélt, mert előtte a szusz belészorult. Másodszor, nagyon határozott volt, egyedül is meg tudta fogalmazni mondanivalóját. Eddig nem is volt gond, de tisztán éreztem, gyakran kérdéseket is tesz fel, miközben már mondta is tovább a magáét, a választ, biztos, egyszerre akarta hallani.
Hát speciel, én se süket, se vak nem vagyok, de ekkor, mintha megnémultam volna, mert angolul egy árva szót sem értek, így a bárgyú mosolyom alapján inkább idiótának nézett, meg szerintem annak is becézett.
Persze, nem volt teljesen igaza. Autómról kitalálhatta volna, hogy bérelt autó és ugye a mai világban elvárható, a helyi lakosok igazodjanak a turistákhoz. És különben is, nő volt!

Amúgy mindig idegesít, ha a körforgalomnál egy autó feleslegesen megtorpan.
Mondom is rögtön, nő! És az aranyszabályt, balra nézz, jobbra hajts!
Így tettem Dublin egyik zsúfolt körforgalmánál magam is. És nyomtam a gázt. Egy másik dilis nő is, csak ő a féket, mert épp velem szemben jött, pontosabban csúszott, négy keréken. Hogy annak is miért velem volt épp beszélhetnékje?
Nem értem. De mondom, ő is nő volt.

Látod? Velem szeretnek mások beszélgetni, lelküket kiönteni. Leginkább a nők.

Tényleg, jut eszembe az a múltkori dolog, akarsz róla beszélni?? Na jó, hallgatlak!!

Keszthely, 2009. március 17. bíboros