A köszöbön a vashabú vödör,
fekete lé alatt rejtező csömör,
tegnap kútja, ma beomló gödör,
testetlen a gond, mégis tömör,

szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,
ringó szoknyaráncban ígéret ködöl,
fátyolos szemében menny tündököl,
tudatlan, vétlen egyszerű gyönyör,

a szennyes lé lapulva árad el,
fodrot vet a víz, nem fárad el,
egy mozdulattal sorsokat fed el,
feketeleves, mit kanál kever,

tajtékja fölgyűrt karján szárad el -
ingválla omlik, habfoltos lepel,
dolgozik, fárad, álmában ölel,
tenyeredbe simul, nem enged el,

én is bádoghabokba horpadok,
hajlott derékkal, ha kornyadok,
szabad széllel tavaszt kortyolok,
indulok, lépek, nem torpanok,

de kélnek csengő és szabad habok,
ütött-kopott dalból gyúrt szólamok,
tisztára mosnak minden hajlatot,
vacogva futnak koppanó napok,

s végigcsattognak tengerek lován,
pengét köszörülnek a kován,
suhintás terem a fejsze fokán,
lázak abrakolnak tűz parazsán,

a lépcsőházak villogó fogán - -
korlátok rozsdáján mostobán
suhan a hajnal, és tétován
búcsúzik a holnaptól az árny.


József Attila Medáliák

7

A küszöbön a vashabú vödör, -
szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,
a szennyes lé lapulva árad el,
tajtékja fölgyűrt karján szárad el -

én is bádoghabokba horpadok,
de kélnek csengő és szabad habok
s végigcsattognak tengerek lován
a lépcsőházak villogó fogán - -