... és újra jönnek a jégkásás reggelek
arcodba ordítva: ébredj már fel!
de csak egy kopott nagykabát
mi vánszorog az úton
mit nyúzott testedre húzott a fagy

az utcasarkon megállít egy hang
gémberedett ujjai közt
forgatja párperces álmát
s bár felizzani látszik a jövő
hamut szór eléd a hóba

fagyott husángjával
terelget tovább a szél
s te hiába hiszed
hogy fogod az idő kezét
utadba áll egy járdaszegély

a lét ráncaiban megbotlanak az álmok
s a zuhanás mindig oly egyszerű
csak földet ne érne soha a lélek
mert vérző sebére gyolcsot
nincs kitől kérjen

halott álmaid mellett a havat
sietős léptek tapossák
észre sem veszi senki
közönyből sző jövőt
ez az ostoba világ ...