A lány csöndesen ült egy sarokban, a teaház pincehelyiségében. Nem sokszor járt addig ott, de határozottan tetszett neki a hely. Keleties hangulat keveredik a század eleji magyar tárgyakkal. A lámpák fényét alaktalan formákba rendezett, narancssárga krepp papírok ölelik magukhoz, romantikus homályt teremtve. Az asztalokon vékony, színes szőnyegek, falikárpitok. Fiatalok ültek mellettük, egyetemisták. Lágy kellemes zene vegyült az emberek halk beszélgetésével.
Nem figyelt rájuk, egy könyvet olvasott.Marquez- A pátriárka alkonyát. De még a könyvből is fel-felpillantott idegesen. Tekintete a távolba révedt, gondolkozott, várt valakit.
"A múlt kísért."- gondolta. "Nem, nem angolt tanulni jöttem ide. Azért jöttem, hogy lássam."
Tekintete megkeményedett, az addig oly gondosan eligazgatott haját mérgesen füle mögé tűrte.
"Ne tedd ezt magaddal! Nem lehettek boldogok, ezt te is tudod. Próbáltátok. Nem ment. Neked kell a nyelvvizsga. Ő meg egy jó tanár, de ennyi. Ezt tartsd észben!"
"De akkor miért dobog így a szívem? Miért remeg a könyv a kezemben?"- szállt vitába önmagával. " "Miért ő jár a fejemben? Miért rá vágyok? Tudom, hogy milyen mégis minden porcikám kívánja."
"Olvass!"- figyelmeztette magát.
Szeme látta a betűket, agya összerakta azokat szavakká, mondatokká, de azon nyomban el is felejtette őket. Képzelete a vágyott, távoli jövőt kutatta. Elképzelte, amint sok év elteltével, a sokadik barátja után, véletlenül találkozik a férfivel. Szóba elegyednek, és az nem is lesz különös, hiszen ismerik egymást, mintha soha el sem váltak volna. Álmaiban pár hónap után a férfi megkéri kezét, és szeretetben élnek, három gyermeket nevelve. Együtt öregszenek meg, tisztelve egymást. Vágyta a férfit, ölelni, csókolni szerette volna, beletúrni gyönyörű fekete hajába, elveszni tekintetében.
Hullani kezdtek könnyei, csak úgy csöndesen, észrevétlen. Elmaszatolta arcán, majd megpróbált újra a könyvre figyelni. Azonban az első szó után rájött, reménytelen vállalkozás. Ült hát a könyv fölött, és végképp gondolataiba merült. Ha a körülötte ülők figyeltek volna rá, láthatták volna arcának hirtelen változásait. Elmosolyodott, aztán arca megrándult, szemében könny gyöngyözött ismét. Újraélte élete legszebb és egyben legszomorúbb hónapjait. Beleélte magát álmaiba, már, már, mint valós jövőjét tervezgette.
Álmodozásából egy hang riasztotta fel.
- Szia!- mondta a hang. - Bocsi a késésért.
Felnézett, és a leggyönyörűbb, legmelegebb barna szempár nézett vissza rá. Szíve megdobbant, melegség járta át. Érezte még mindig szerelmes, és tudta a legszebb álmából ébresztette fel a kegyetlen valóság.