Feltöltve: 2005-10-06 22:04:36
Megtekintve: 6020
Kárhozottak tánca
Amott a völgyre nehezedik a köd,
Sziklákat karol át sűrű teste.
Amint földhöz ér, sebesen tovalibben,
Utat szakítva a lenyugvó napfényben.
Alakok tűnnek fel a sötétben,
Járásuk lomha, esetlen,
Fekete testük, sötét fátyol arcukon,
Kart karba öltve, táncolnak csendesen.
Szemük fénye régen kihunyt,
Ajkuk furcsa szavakat suttog.
Hallom hívnak, szólítanak,
Észrevették, hogy a közelben vagyok.
Ismeri őket mindenki,
Kárhozott lelkek azok,
Kik valaha éltek, s vétkeztek,
S most, táncukkal búcsúztatják a napot.
Az egyik, felém int,
Kéri, hogy csatlakozzak,
Azt suttogja vészjóslóan,
Meglátta bennem a kárhozottat.
Szemében nem tükröz csak a halál,
A nap is lebukik amerre jár.
Gyászos lényükben fel-fel sejlik életük,
Bizonygatják, hogy Én egy vagyok velük.
Csontig soványodott ujjával az egyik rám mutat,
Hiába keresem, a fojtott időből, nem találok kiutat.
Vajon más előtt is feltűnnek?
Vajon mást is maguknak követelnek?
Mint egy háló mely nem fed, vagy takar,
Lelkem előttük oly nyitott könyvként hasal.
S bár vadul üvöltöm: Nem vagyok kárhozott!!
A sorsom elől menekülni, most nem fogok.
Csatlakozni hozzájuk, s táncolni tovább egy életen át,
Ahol nincs már fájdalom, hisz aki ott van már mindent kiállt,
Kézen fogom hát őket, s a körbe belépek,
Önként vállalva az eddig nem kért sötétet!!
Sziklákat karol át sűrű teste.
Amint földhöz ér, sebesen tovalibben,
Utat szakítva a lenyugvó napfényben.
Alakok tűnnek fel a sötétben,
Járásuk lomha, esetlen,
Fekete testük, sötét fátyol arcukon,
Kart karba öltve, táncolnak csendesen.
Szemük fénye régen kihunyt,
Ajkuk furcsa szavakat suttog.
Hallom hívnak, szólítanak,
Észrevették, hogy a közelben vagyok.
Ismeri őket mindenki,
Kárhozott lelkek azok,
Kik valaha éltek, s vétkeztek,
S most, táncukkal búcsúztatják a napot.
Az egyik, felém int,
Kéri, hogy csatlakozzak,
Azt suttogja vészjóslóan,
Meglátta bennem a kárhozottat.
Szemében nem tükröz csak a halál,
A nap is lebukik amerre jár.
Gyászos lényükben fel-fel sejlik életük,
Bizonygatják, hogy Én egy vagyok velük.
Csontig soványodott ujjával az egyik rám mutat,
Hiába keresem, a fojtott időből, nem találok kiutat.
Vajon más előtt is feltűnnek?
Vajon mást is maguknak követelnek?
Mint egy háló mely nem fed, vagy takar,
Lelkem előttük oly nyitott könyvként hasal.
S bár vadul üvöltöm: Nem vagyok kárhozott!!
A sorsom elől menekülni, most nem fogok.
Csatlakozni hozzájuk, s táncolni tovább egy életen át,
Ahol nincs már fájdalom, hisz aki ott van már mindent kiállt,
Kézen fogom hát őket, s a körbe belépek,
Önként vállalva az eddig nem kért sötétet!!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-08-04 21:58:00
tetszik
2005-10-11 21:08:51
Na ez mindent visz. Jó a Sole falso-t nem, de hát az tartalma miatt nekem az egyik kedvenc versem, de mintha ezt már mondtam volna egy párszor.:)
2005-10-08 16:42:15
Nagyon tetszik, van egy kicsi borzongatós az egészben. Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy mi az de ott van szerintem.
Meg többször is végigrágom magam rajta. :)
Gratulálok! Z.