Feltöltve: 2009-03-01 09:56:10
Megtekintve: 6329
Szomorú márciusok
Régi márciusok jutnak eszembe, olyanok is, amelyeket nem élhettem meg, és újak is, amelyeket nem fogok megélni.Egykori és eljövendő márciusokat - persze, csak fő vonásaiban - meg lehet jeleníteni, ha a mostaniakra gondolunk.
Érthető ez, hiszen ebben az országban voltak, lesznek, nem egy képzeletbeli bolygón.Visszafelé is, előrefelé is sokat elárul belőlük a ma élő ember.
Annak az 1848-as március tizenötödikének visszaidézéséhez sem kell sok ördöngősség, amely Petőfi Napjaként ismeretes.
Ördöngősség nem kell hozzá, de őszinteség, becsületes tárgyilagosság, az ember és a társadalom ismerete nagyonis.A tömegek számára ez most még lehetetlen, mert az őszinteségről leszoktatták, hogy a többit ne is említsem.
Petőfi, óriási tehetsége ellenére, minden bizonnyal ismeretlenként hal meg (még csak nem is költőként), ha Vörösmarty nem segít rajta.Nem kétlem, hogy jónéhány nagy tehetség Petőfi előtt is, Petőfi után is, így halt meg, de azért ne gondoljuk azt: Petőfi szerencsésebb.A másik oldalról el lehet játszani a gondolattal: mit veszített volna a haza Petőfi hiányával?Ám akkor az sem kerülhető ki: mennyire becsülte, becsüli a haza Petőfi "költői örökségét"? Becsülte, becsüli-e egyáltalán?Szomorú gondolatsor jönne válaszul, márciusoktól teljesen függetlenül.
Ezen a 2009-es március tizenötödikén is - nem kell hozzá jóstehetség, előre látható - fel fogja használni Petőfit is, az egykori eseményeket ez a párt is, az a párt is.Primitíven, gátlástalanul, a Költőt (és ebben sok komikum is van) reklámfigurájukká alakítják át, pedig Petőfi eszmevilága szinte valamennyi mostani párttól olyan messze van, mint a szólásban Makó Jeruzsálemtől.Sőt, ha jobban utána gondolunk, még sokkal messzebb!
Petőfi az a kardos-hangos, kivételes tehetségű, népéért lelkesedő, a nép javát, hazája előrelépését okosan akaró irodalmár és politikus volt, akinek - joggal - az utókor bemutatja, de mintha kevésbé mutatnák be (bár teljesen eltitkolni sem lehet) emberi hibáit, pedig csak ezekkel együtt igazán Petőfi Petőfi.Hibáiból is tanulni lehetne, melyeket oly szemérmesen inkább csak az anekdotáskönyvek őriznek.Az egyikben olvastam (de most a könyvet számos ok miatt nem találom szűk lakásunkban), hogy fegyelmezetlensége később, már Bem táborában, még emberélet kioltásához is vezetett, mert tiszt létére nem egyenruhában járt és összeszólalkozott az egyik közkatonával, aki civilnek vélte őt, Bem pedig, akinek Petőfi kedvence volt, a katonát (Petőfi közbenjárása ellenére) kivégeztette.
Az kétségtelen, hogy 1848 március 15-én a Helytartótanács megrémült, de valószínűleg nem egyedül attól a Budára áttolongott maroknyi esernyős néptől, hanem az európai, számukra rossz hírektől is.
1848 március tizenötödike fényét, szépségét az adja, hogy az ország népének nagy előrelépése volt soron.A függetlenség, és a jobbágyfelszabadítás, utóbbi a szabadságharc bukása után is megmaradt.Nem a jó volt ugyan soron (az még nem jöhetetett), de az erkölcsileg sokkal jobb.Ez az erkölcsi érték méltán lelkesítette Petőfit és társait.
Később, persze, elkerülhetetlenül jöttek az erkölcsileg "fekete idők" (ezek alatt a mélyben ugyan tovább fejlődött, munkált az anyagi világ, a termelés).Még Babits Mihályt is arra késztette a becsület, hogy, "elefántcsonttorony-költőisége" ellenére (ami, bár ilyen meredeken nem volt igaz, de részben az volt), verset írjon Petőfi és Március Tizenötödike hamis, lelketlen ünneplése ellen:
"Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.
Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!"
(Petőfi koszorúi)
Ilyen ifjúság ma nincs, nem is lehet - egyelőre.A helyzet ugyan ma is hasonló, mint Babits idejében: nincs szabadság (csak nagyhangú hirdetése), nincs függetlenség (csak hazug hallgatás erről), - de hiányzik mindaz, ami hasonló lenne 1848-hoz, a Népek Tavaszához.A mai Európa nem az az Európa, amelyik 1848 tavaszán volt.
Teljesen érthető, hogy korunknak Petőfije sincsen, ugyanezen okból.Mint lehetne?Ezt a mellét döngető, hivalkodó Piacdemokrácia nem engedné meg, pillanatra sem, bár, természetesen, nem Haynau módszerét alkalmazná, ilyesmire nem szorulna rá.Vannak egyéb, sokkal hatékonyabb és szalonképesebb módszerek...
Petőfi hitt a versben, a szó erejében, - akár önmagában a versben is.Én nem hiszek, csak hinni szeretnék.Nagy különbség!
Ha nem hiszek is, azért leírom időnként, önmagam igazolásául, nem pedig csacskán dicsőséget keresőn, véleményem e jelenről, mint a Márciusok-ban:
"Tizenkét pont. Mi teljesült belőle?
Ki gondolkodik, az ma hallgat itt,
megvetően. Globálvilág Mammutcég
nyüzsget szolgákat: bértollnokait.
E Piacon a Költő mit keresne?
S hozzá hasonló? S Hazáról a Dal?
Háromszínű zászlókkal kétszínűség:
sok görbe tett, sok önérdek-magyar."
Azon nem csodálkozom (ki csodálkozna?), hogy az önérdek-magyaroknak és törekvő szolgáiknak nem tetszenek ilyen sorok."Akinek nem inge, ne vegye magára" - tartja a közmondás, de ha nagyon sokak inge...
A nemtetszéssel még nem volna semmi baj, ám görbécske önérdek-magyarjaink, mint a múltban is, nem állnak meg a puszta nemtetszésnél.
No - ami személyemet illeti - több is veszett Mohácsnál, csak legyintek egyet rá, de ami az országot, a hazát...
Különben - erről jut eszembe - Mohácsból sem tanult ez az ország semmit, pedig még most is volna belőle tanulni való.Ha a volna ott nem volna...
(2009)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Érthető ez, hiszen ebben az országban voltak, lesznek, nem egy képzeletbeli bolygón.Visszafelé is, előrefelé is sokat elárul belőlük a ma élő ember.
Annak az 1848-as március tizenötödikének visszaidézéséhez sem kell sok ördöngősség, amely Petőfi Napjaként ismeretes.
Ördöngősség nem kell hozzá, de őszinteség, becsületes tárgyilagosság, az ember és a társadalom ismerete nagyonis.A tömegek számára ez most még lehetetlen, mert az őszinteségről leszoktatták, hogy a többit ne is említsem.
Petőfi, óriási tehetsége ellenére, minden bizonnyal ismeretlenként hal meg (még csak nem is költőként), ha Vörösmarty nem segít rajta.Nem kétlem, hogy jónéhány nagy tehetség Petőfi előtt is, Petőfi után is, így halt meg, de azért ne gondoljuk azt: Petőfi szerencsésebb.A másik oldalról el lehet játszani a gondolattal: mit veszített volna a haza Petőfi hiányával?Ám akkor az sem kerülhető ki: mennyire becsülte, becsüli a haza Petőfi "költői örökségét"? Becsülte, becsüli-e egyáltalán?Szomorú gondolatsor jönne válaszul, márciusoktól teljesen függetlenül.
Ezen a 2009-es március tizenötödikén is - nem kell hozzá jóstehetség, előre látható - fel fogja használni Petőfit is, az egykori eseményeket ez a párt is, az a párt is.Primitíven, gátlástalanul, a Költőt (és ebben sok komikum is van) reklámfigurájukká alakítják át, pedig Petőfi eszmevilága szinte valamennyi mostani párttól olyan messze van, mint a szólásban Makó Jeruzsálemtől.Sőt, ha jobban utána gondolunk, még sokkal messzebb!
Petőfi az a kardos-hangos, kivételes tehetségű, népéért lelkesedő, a nép javát, hazája előrelépését okosan akaró irodalmár és politikus volt, akinek - joggal - az utókor bemutatja, de mintha kevésbé mutatnák be (bár teljesen eltitkolni sem lehet) emberi hibáit, pedig csak ezekkel együtt igazán Petőfi Petőfi.Hibáiból is tanulni lehetne, melyeket oly szemérmesen inkább csak az anekdotáskönyvek őriznek.Az egyikben olvastam (de most a könyvet számos ok miatt nem találom szűk lakásunkban), hogy fegyelmezetlensége később, már Bem táborában, még emberélet kioltásához is vezetett, mert tiszt létére nem egyenruhában járt és összeszólalkozott az egyik közkatonával, aki civilnek vélte őt, Bem pedig, akinek Petőfi kedvence volt, a katonát (Petőfi közbenjárása ellenére) kivégeztette.
Az kétségtelen, hogy 1848 március 15-én a Helytartótanács megrémült, de valószínűleg nem egyedül attól a Budára áttolongott maroknyi esernyős néptől, hanem az európai, számukra rossz hírektől is.
1848 március tizenötödike fényét, szépségét az adja, hogy az ország népének nagy előrelépése volt soron.A függetlenség, és a jobbágyfelszabadítás, utóbbi a szabadságharc bukása után is megmaradt.Nem a jó volt ugyan soron (az még nem jöhetetett), de az erkölcsileg sokkal jobb.Ez az erkölcsi érték méltán lelkesítette Petőfit és társait.
Később, persze, elkerülhetetlenül jöttek az erkölcsileg "fekete idők" (ezek alatt a mélyben ugyan tovább fejlődött, munkált az anyagi világ, a termelés).Még Babits Mihályt is arra késztette a becsület, hogy, "elefántcsonttorony-költőisége" ellenére (ami, bár ilyen meredeken nem volt igaz, de részben az volt), verset írjon Petőfi és Március Tizenötödike hamis, lelketlen ünneplése ellen:
"Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.
Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!"
(Petőfi koszorúi)
Ilyen ifjúság ma nincs, nem is lehet - egyelőre.A helyzet ugyan ma is hasonló, mint Babits idejében: nincs szabadság (csak nagyhangú hirdetése), nincs függetlenség (csak hazug hallgatás erről), - de hiányzik mindaz, ami hasonló lenne 1848-hoz, a Népek Tavaszához.A mai Európa nem az az Európa, amelyik 1848 tavaszán volt.
Teljesen érthető, hogy korunknak Petőfije sincsen, ugyanezen okból.Mint lehetne?Ezt a mellét döngető, hivalkodó Piacdemokrácia nem engedné meg, pillanatra sem, bár, természetesen, nem Haynau módszerét alkalmazná, ilyesmire nem szorulna rá.Vannak egyéb, sokkal hatékonyabb és szalonképesebb módszerek...
Petőfi hitt a versben, a szó erejében, - akár önmagában a versben is.Én nem hiszek, csak hinni szeretnék.Nagy különbség!
Ha nem hiszek is, azért leírom időnként, önmagam igazolásául, nem pedig csacskán dicsőséget keresőn, véleményem e jelenről, mint a Márciusok-ban:
"Tizenkét pont. Mi teljesült belőle?
Ki gondolkodik, az ma hallgat itt,
megvetően. Globálvilág Mammutcég
nyüzsget szolgákat: bértollnokait.
E Piacon a Költő mit keresne?
S hozzá hasonló? S Hazáról a Dal?
Háromszínű zászlókkal kétszínűség:
sok görbe tett, sok önérdek-magyar."
Azon nem csodálkozom (ki csodálkozna?), hogy az önérdek-magyaroknak és törekvő szolgáiknak nem tetszenek ilyen sorok."Akinek nem inge, ne vegye magára" - tartja a közmondás, de ha nagyon sokak inge...
A nemtetszéssel még nem volna semmi baj, ám görbécske önérdek-magyarjaink, mint a múltban is, nem állnak meg a puszta nemtetszésnél.
No - ami személyemet illeti - több is veszett Mohácsnál, csak legyintek egyet rá, de ami az országot, a hazát...
Különben - erről jut eszembe - Mohácsból sem tanult ez az ország semmit, pedig még most is volna belőle tanulni való.Ha a volna ott nem volna...
(2009)
(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!