Láttál-e valaha vak koldust az utcán?
Láttál-e valaha könnycseppet az arcán?
Csak mosolygott és öröm járta át lelkét,
Amint nyúzta halkan öreg hegedűjét.

Előtte egy pohár, aprópénz az alján,
Elég lesz egy olcsó vacsorára talán.
Mégis örül, szeretet járja át szívét,
Ha valaki megáll és hallgatja zenéjét.

Nincs nagy igénye, egyet kér ő csupán:
Ne sajnálja senki, ha könnycsepp csordul arcán!
Az az ő baja, ami nyomasztja a lelkét,
Csak hagy élje le csendben maradék életét.

Arra megy egy kislány, megáll előtte,
Játsszon még egy kicsit � mondja könyörögve.
Olyan jó hallgatni, ahogy hegedül.
Szívemből a bánat rögtön kirepül.

Odalép a kislányhoz, megsimogatja,
Úgy, mintha ő lenne apja helyett apja.
Ahogy a kislány arcához ér keze,
Érzi, hogy annak könnyes lett a szeme.

Mi a baj, kicsi lány � kérdi a halk szavú.
Miért sírsz, miért vagy ily szomorú?
Két napja nem ettem, csak csavargok az utcán.
Nem kellek én senkinek, nincs is nekem hazám.

A vak koldus poharát felveszi,
A pénzt a kislány tenyerébe önti.
Szaladj, vegyél magadnak valamit enni!
Ahogy a kislány elfut, ő elkezd halkan sírni.

Láttál-e valaha vak koldust az utcán?
Láttál-e valaha könnycseppet az arcán?
Ha ilyet látsz, kezdj el te is sírni.
Úgysem tudod a világ bűnét megváltani.




Néha komolyan elgondolkozom, hogy nem kéne-e az emberiséget kiírtan a Földről,
és mindent újra kezdeni egy másik állatfajjal?