Messziről jöttél egykor, Indiából,
te furcsa, hangos, élénk szemű nép,
mégsem tanultad meg (de mi sem, sajnos!),
hogy mit is jelent az a Messzeség!

Mindig csak a Közellel viaskodtál,
mint sok magyar, kinek bőrszíne más.
Mennyi kéz bántott (éppen úgy, mint őket!),
s űzött, sodort rossz, riadt látomás!

Segítő Kéz, ha elért hozzád, féltél.
Én nem csodálom. Nem vagy önmagad.
Tenni tudnál, s hinni: tiéd lehetne
másik út, hozzád méltóbb pillanat, -

de, sajnos, az is távol önmagától,
ki önmagának hiszi el magát,
más bőrszínnel. Hozzá is közelebb már
hulló könnycsepp, elhagyott Indiád.

A hiba benned is! A nagyvilágban,
s e kis hazában is, - s több, mint hiba!
Bár téged, - s őt - egyszer Néppé tehetne
tudás, álom, becsület Csillaga!