Egy víg kakas, tűzpiros tarajos,
a gazdája csak úgy hívta, Lajos.
Mit tudta ő, hogy levesnek való,
a büszke baromfiudvar lakó.

Nagy vitéz volt, a kandúrtól se félt,
alig hajnalodott, már cicerélt,
sarkantyúja tyúkokat szédített,
hátukon ott a sok vitézi tett.

Egy nap aztán pórul járt a koma,
esküvő készült, fényes lakoma,
Lajosunkat végzete elérte,
földi létét pörköltre cserélte.