Agárkutya kóborolt.Találkozott egy sziámi macskával.Kérdezi a macska:
- Van gazdád?
- Volt, - felelte a kutya - de meghalt.A nevem Bagaraki Aladár.
- Ez történt az én gazdasszonyommal is - mesélte a cica.Jó asszony volt pedig.Valamikor színésznő is.Ő adta a nevem: Pipecperec Pimpinella.Tréfásan olykor hozzátette: a szalámiszerető sziámi.
- Az én gazdám is jó volt, amíg volt - szomorkodott a kutya.
Mentek tovább, sűrű erdőhöz értek, az erdőben pedig házikóhoz.Látszott rajta az idő vasfoga, de még nem nagyon.Nem lakott benne senki.
- Költözzünk e házba és éldegéljünk vadásztársaságként - mondta a kutya.Az én gazdám is vadásztársaságos volt.Jó ember.
- Rendben! - nyávogta rá a cica.Én egerekre vadászom, te meg nyulakra. Minden egér fele a tiéd, minden nyúl fele az enyém.
No a macska fogott egereket, időnként még egy-egy mókust is bundátlanított, de az agárnak ritkán sikerült nyulat zsákmányolnia.Időnként búsan felsóhajtott:
- Hej, amíg a gazdám élt, nem ilyen volt a kutyaéletem! Több volt a húsos csont, kevesebb volt a bús gond...
Egyik nap egeret keresett a macska, de egy szamócaszedő lányt talált.Gondolta: a leány kosarában talán más is van, mint szamóca.Jól gondolta.Kapott egy kevés sonkát, de a keveset is meg kell becsülni, főleg, ha sonka.A leánynak megtetszett a cica, követte, így értek el az erdei házikóhoz.
- Nocsak! - mondta a leány.Csinos házacska, rendbe lehetne hozatni.
A házból kijött a kutya és nézte a leányt, barátságosan, nagy szemekkel.A leány neki is adott egy kis sonkát és így szólt:
- Kissé szomorúaknak látszotok!Az én nevem Vidám Éva.Rossz lehet nektek így, gazda nélkül, ebben a gyönyörű, mesebeli erdőben.Néhány hétig be-benézegetek hozzátok.Itt fogok dolgozni a Hakkalkappusz utazásain.Jó lesz?
A cica rányávogott, a kutya rávakkantott.Persze!Azt nem tudták ugyan, hogy mi a csudát kell érteni Hakkalkappusz utazásai alatt, de jó leány az, akinek sonkaszagú a kosara...az jöhet!
Nem csalódtak reményeikben.A leány minden nap hozott nekik valamit: sonkadarabkát, kolbászvéget, hurka töltelékmaradványos bőrét és még a saját ebédjéből is adott egy-egy falatot.Kitakarította a házikó két szobáját, kihozta az asztalt a szabadba és nekiállt valamit papirosokra körmölgetni. Ha az állatok tudtak volna olvasni, és illetlenül beletekintettek volna a papírosokba, akkor rájöhettek volna: a Hakkalkappusz utazásai egy készülő meseregény...Ám nem követtek el ilyen illetlenséget.Igaz, olvasni sem tudtak...
A kutya és a cica egyre vidámabb lett Vidám Évike látogatásaitól.
Egyik nap, miközben Évike buzgón körmölgetett, csinos fiatalember jelent meg és köszönt oda udvariasan a leánynak.Bemutatkozott: ő Kippenkopp Ferenc, aki ezen a hipp- hopp ösvényen, bármennyire szégyelli, eltévedt.Megpihenhet itt egy kicsit?
Vidám Évike ehhez hozzájárult.A kutyus és a cica szintén, különösen amikor Kippenkopp Ferenc tarisznyája kinyílt és kiderült: számukra is akad ott egy-két jó falat.A fiatalember vidám történeteket mesélt, ezek igen tetszettek a leánynak. Talán egyedül Hakkalkappusz úr méltatlankodhatott, mivel a leány aznap már egy sort sem írt le, úgy elszaladt az idő, és így ennek a tudós mesefigurának ott kellett várakoznia a tengerparton, tudomány és hajó nélkül...
Alkonyattájt a leány megmutatta a legénynek merre van Fecskefalva, de az - nem különös? - mégis előbb a leányt kísérte haza Kürtöskerekerdőbe.
A következő napon is megjelent a legény.A leány nevetett:
- Megint eltévedt az úr?
- Utólag kiderült: a múltkor sem tévedtem el, mert az az okos ösvény ide hozott - mosolygott legényesen, de kevéssé rejtélyesen Kippenkopp Ferenc.Ma is megpihenhetek egy kicsit?
A kutya és a cica a tarisznyát nézte, a legény pedig megértette ezt a beszédes nézést.Kaptak egy kis finom húsos szalonnát.Jól telt a délután, egyedül Hakkalkappusz úrral történt további méltánytalanság, mert Vidám Éva aznap sem írt egyetlen sort sem, így e kedves mesefigura tovább üldögélhetett a tengerparton, azaz a papírlapon, tétlenül...
Így ment ez hetekig.Egyszer azt mondta a leány:
- Ez az erdő olyan szép, hogy életem végéig eléldegélnék itt!
Kippenkopp Ferenc szíve nagyot ugrott, izgatottan felállt:
- Kedves Éva, én szegény ember vagyok ugyan, de azért annyira még telne, hogy egy kicsi, mondjuk tizenkét szobás, kastélyocskát építtessek itt, e házikó helyén vagy mellette, ha...Sejted, hogy miért éppen Neked mondom ezt?!
- Be kell vallanom valamit - pirult el Évike.Lehet, hogy nem fogod helyeselni. Én írónő szeretnék lenni, most éppen a Hakkalkappusz utazásait írom. Megbocsátanád egy lánynak az ilyen tollforgatást?
Az egyelőre még legény Ferenc megcsókolta Éva kezecskéit és nevetett:
- Teljes szívemből!Te írónő szeretnél lenni, a Pókoshókuszidelógusz Könyvkiadó és Főnyomda, amelyik már ismeri az újságokban megjelent néhány remek meséd, és amelyiknek én vagyok az a kissé különc tulajdonosa, viszont szeretné kiadni a Hakkalkappusz utazásait, a tulajdonos pedig szeretné abbahagyni ezt a legényéletet és neked adni a szívét, a Te szívedért, kezedért cserébe, Évike! Remélhetek?!
- Majd meglátjuk! - nevetett Évike, de olyan boldogan, hogy az a nevetés igencsak reményt öntött Ferenc szívébe.Az állatok Évike kosara és Ferenc tarisznyája felé nézegettek, mert ünnepélyes pillanatokban sem szabad megfeledkezni a bendőcskéről.Nem nézegettek hiába!
Ebben a mesében senki sem csalódott meg reményeiben, még a mesés jövőt illetően sem, mert idő múltával Évike és Ferenc két kisleánya és két kisfia remekül eljátszott Bagaraki Aladárral, az agárral, Pipecpepec Pimpinellával, a cicával, meg a kis akarakkal, kiscicákkal, és a hozzájuk csatlakozott többi kedves kis csirkefogóval.
Egyedül szegény Hakkalkappusz úrnak kellett megtanulnia: a türelem rózsát terem, de időbe telik, amíg bekövetkezhet a rózsaszüret. Sokáig csak üldögélt-üldögélt a tengerparton, vagyis a papiroson...Ám egy napon Kippenkopp Ferenc gyönyörű felesége gondolt egy nagyot, elővett egy köteg papirost és nekiállt a meseregény-írásnak.No most csodálatos kárpótlást kapott a tudós Hakkalkappusz úr: elutazhatott kalandokban bővelkedő világútjára!
A könyv megjelent, díjat nyert.Éva azonban annak a hatalmas rózsacsokornak örült legjobban, amit férjétől, meg gyermekeitől kapott kapott, csókok kíséretében.