Várom az éj leszálltát
hogy megszabadítsa lelkem,
az emberek szeme elől elrejtsen
egy más-létbe menekítsen át.
Az árnyak barátokká lettek
mosolygós arcok, magukkal hívnak
haláltáncot járni a csupasz ég alatt
ahol nem érnek ismeretlenek.
Éjjeli tivornya,
vad tombolás,
ideghúrokon hegedül
vér-dalát húzza kegyetlenül.
Pattan a húr. Csend, semmi más.

Macskaszemet villant – tovább!
és kigyúlnak a földöntúli fények,
holdsarlón karistoló lidércek
kezdenek nem evilági szimfóniát.
A tábortűz fellobban
és elnyeli az Éj nászdalát,
mi maradunk, levesszük a holló-ruhát
a Hajnal nem ér, eltűnünk nyomtalan
ügyvédek, családanyák álarcába bújva
úgy járunk köztetek észrevétlen
várva a Hold változását türelmetlen
hogy éj-ruhánk ölthessük újra.