Belőlem szárnyalnak az álmok,
állok s álnok rúdgerincem
tart és bilincsel.
Repülnék fehér csirippel,
de foszló vitorlám posztólepel.

Fel-fel madárhad!

Már nem riad, de bágyad az éber rezzenet.
Csöpp fejében meggymagnyi képzelet
bontogatja vágyait, megpihennének itt
ölelő szárnyaim alatt, de félnek,
pedig morgolódó rémek
helyén lehetnék fészek.
Torpanó röptét kulcsolom
a csenevész szélnek,
erejét felfogom, suttogok
a karcsú árnyékú egerésznek:
- Ez az egész csak díszlet!