Az ólomkatonát a párkányra tették
S volt úgy, hetekre is ottfelejtették
Ablakból bámult a poros utcákra
Kőből állt ott lent a legjobb barátja

Ólomkatona nézte a kőkatonát
Szíve oly nehéz, hisz ólomba zárt
Várta ő is a feloldozást,
Hogy egyszer egy leányt megbabonáz

De ekkor egy lövés érte szegényt
Ólomgolyó a szíve helyén
Csak játszik vele egy butuska gyermek
Ki nem tudja, hogy ő álmokat kerget

Találattól sújtva a földön hever
Neki az élet csak nehéz teher
Halhatatlan lelke ólomnehéz
De vágya még így is csodamerész

Valaki az égben meghallgatja őt?
Bár csinálna belőle legalább hőst
Szállna ki testéből súlyos szép lelke
S lenne bár szabad akár egy percre

S láss csodát, mozdulnak ólom tagjai
S újraélednek merész vágyai
Gémberedett lábán nagy útra készül
De merre induljon, nem tudja végül

Leül hát a kandalló szélére
Nézi a tűzet, hogyan száll pernyéje
Érzi a meleget átfagyott szívében
El akar enyészni a szerelem tűzében

S e váratlan gondolat tettekre sarkallja
A lángok közé ugrik, végképp ezt akarja
Ólom teste olvad a nagy forróságban
De lelke kiszabadult, nincs többé fogságban