Harangok zúgása üldözi álmom
Valahol messze egy kutya vonyít
A békés álmokból vissza kell szállnom
Jeges félelem marka szorít

Kipattan szemem, meredten nézem
Árny suhan át a sötét szobán
A hideg illanást bőrömön érzem
Remeg a felszín az élet borán

Ki ez, ki sötétség leplében kísért?
Félelem tölti be az éj színpadát
Pedig a Hold ma nyugalmat ígért
Hallgatom lelkem torz dallamát

Mozdulnom kéne, de bénít a félsz
Lélegzetem zihál, kondul az óra
Hogy bújjak karodba; hiába kérsz
Nem figyelek a nyugtató szóra

Éjfél van, látom az órát a falon
Két csontos ujja az ég felé mutat
Az árny felém kúszik, tűröm és hagyom
Szemem rémülten utánad kutat

Mozdulni képtelen bénult testem
Kiáltani nem bír kiszáradt szájam
Tehetetlen bábu, hitvány rongy lettem
Eleven eltemet hófehér ágyam

Kezek melegét érzem hirtelen
Valaki letörli égő homlokom
S menekül az árnya, a testtelen, szívtelen
Erőtlen hangon a neved szólítom

Itt vagyok Kedves, hat már a gyógyszer!
Lázálmod üldöz, szép Angyalom!
Vigyázok terád, meggyógyulsz egyszer
Aggódom érted, be kell vallanom

Mosolygok terád, tudom; ez nyugtat
De perzsel a láznak pokoli lángja
Lelkemben ismét félelmek gyúltak
S a szék mögött az árny: álmomat várja...