Szeretném, ha egyszer idéznék versemet,
Leírhatnám azt, mit leírni nem lehet.
Szeretetre áhítozó, irigykedő emberek,
Gyarló szívetek, fájón kesereg?

Ne kérdezd másikat mitől repes szíve,
Ne bántsd őt, mert újra boldog lelke!
Ne akard őt, magányosan, fásultan látni,
Nem akar mást, csak nem akar fájni!

Nézz magadba, hogy miért fáj ez neked,
Olvaszd fel újra rég megfagyott szíved !
S ha megtanulsz újra önzetlennek lenni,
Meglátod rájössz, mi az hogy szeretni !

Szeretni őszintén, alázattal,
Kedvesedre gondolni, éjjel nappal,
Lesni minden rezdülését, gondolatát,
Epekedve vágyni bájos mosolyát.

Ezt kívánom hát én is neked,
Akkor boldog lesz újra a szíved,
És nem gondolsz irigyen másra,
Csak kedvesedre s boldogságra!