Popelka úr egy nap furcsa érzéssel ébredt.
Nem tudta pontosan megnevezni, mi is az a szokatlan dolog, ami zavarja; csak azt érezte, hogy valami zavarja a komfortérzetét.
Nagyot ásított, megropogtatta a tagjait majd kiment a fürdőszobába. Nézte magát a tükörben, lehúzta a szeme alját, nem beteg-e, kidugta a nyelvét is, de nem látott mást, csak egy álmos képű, táskás szemű, kopaszodó, pocakos könyvelőt, akinek megint be kell mennie a cégéhez, egy acélipari tröszthöz dolgozni, amit már 30 éve végzett és legalább ennyi ideje utált. Folyamatosan.
Persze ezt semmiért ki nem mutatta volna.
Szuszogva megmosakodott hát, és épp az arcát kezdte pamacsolni, amikor az az érzése támadt, mintha az orra kisebb lenne, mint tegnap este volt, amikor lefeküdt.
Nem értette.
Megtapogatta, de rendben volt.
Megnézte szemből, oldalról, felülről, elnézegette az orrcimpáját, ám semmilyen elváltozást nem vett rajta észre.
Borotválkozás után felöltözött, megreggelizett, és elment dolgozni.
Ahogy nézegette a számlákat, a pénztárkönyveket és a naplófőkönyveket, a szemüvege mind többször és többször csúszott előre.
Nézegette, igazgatta, de nem túl sok minden változott.
„Majd munka után beadom az optikushoz, hogy nézze meg.” – gondolta (dünnyögte) magában meg azt is, hogy jó lenne, ha nem kellene új szemüveg, mert az biztos megint egy csomó pénzbe fog kerülni.
Vásárlás közben majdnem elfelejtette a látszerészt, de ahogy elhaladt mellette, eszébe jutott és gyorsan belépett.
Az üzlet tulajdonosa megvizsgálta a szemüveget, kicsit állított rajta, közben futólag rápillantott Popelka úr arcára is.
- Jé, de furcsa!- mormolta magában.
- Micsoda? – kérdezte Popelka úr, mert épp meghallotta az optikus szavait.
- Bocsásson meg, de ilyen kicsi orrot talán csak gyerekeknél láttam. De kétségtelen karakteres, szép pisze orra van. – tette hozzá gyorsan, nehogy megbántsa a kedves vevőt.
- Az orrom? Mi van az orrommal? Reggel még megvolt!
- Nézze meg! – mondta az eladó, és egy tükröt tartott Popelka úr elé, aki rémülten látta, hogy az orra csakugyan kezd eltűnni.
A könyvelő sápadtan visszaadta a tükröt, megköszönte a segítséget és kihátrált az üzletből.
Az orr közben kezdett önálló életet élni, és egyszerre csak megjelent két oldalt a fülben.
Popelkából világszenzáció lett, róla cikkeztek a legnevesebb orvosi szaklapok. Kongresszusokra, konferenciákra hívták és vizsgálgatták, mi lehet ennek a különös elváltozásnak az oka?
Felesége is kezdett rá más szemmel nézni.
Az ismerősei nem kérdezték tőle, hogy „Na mi van, megorroltál ránk?” , és a felesége sem mondta folyton, hogy „Miért ütöd bele mindenbe az orrod?”, ami hősünknek határozottan jól esett.
Ám ez csak a kellemesebb része volt a dolgoknak.
Amikor tüsszentett, a kalapja folyton elcsúszott, ugyanakkor a szemüvegét nem tudta mire rátenni, így kénytelen volt egy kalapgumival a fejéhez kötni.
Megtanult háton és hason aludni, mert ha oldalra fordult, fulladt a párna miatt.
Ugyanakkor néha borzasztóan szenvedett: az orrból kinövő szőrök folyamatosan csiklandozták a fülét, ráadásul, ahogy az orr elhelyezkedett a fülben kezdett mind rosszabbul és rosszabbul hallani, pontosabban sajátos szimbiózis alakult ki: az orrnyílások, ha nem voltak eldugulva remekül közvetítették a hangot a belsőfülbe.
Ki tudja, meddig van ez a különleges helyzet, ha főhősünk rá nem szánja magát egy operációra.
Mégpedig az orrát szerette volna csinosabbra szabatni, mert rájött hogy igazgatójának a titkárnője a karakteres orrokért rajong, Ő pedig a titkárnőért.
De ezt a szégyent az orr már nem élte túl: szép lassan eltűnt a fülből, visszatért eredeti helyére, szerényen meghúzva magát.

2008. VIII. 31. – IX. 8. - XII. 29.