Ne gondoljatok túlzott rosszaságra, de azért dícsérendő cicaangyalságra sem!
Nyávogucka Kukucska barnabundás cicus volt, a család kedvence.Sok mindent szabad volt neki, de azért engedély nélkül bekukucskálni-belopakodni az éléskamrába, - no azt mégsem.Miért?
Hát azért, mert valahányszor bekukucskált-beosonkált, lába kelt valamelyik lábatlannak: sejtő sajtnak, somolygó sonkaszeletnek, kötözködő kolbásznak, beburkolható hurkának vagy más szájbavalónak.
Ez a történet is úgy kezdődött, hogy megjelent az éléskamra ajtajában Kukucska cicuska, szájában egy darab disznósajttal, kifelé.Sajnos, a gazdasszony, Évi és Feri mamája is megjelent, befelé, és ilyen erős szóval illette az ártatlanságot színlelő cicát:
- Disznósajtot akarsz lipilopizni, te kis semmirekellő?!
Ferike és Évike szerint a cica ártatlan volt, mert a disznósajt disznóságot követett el, és a cicus csak a bíró elé akarta vinni a bűnöst, de ezt a véleményt a mama nem fogadta el.
A cicus nagyon a szívére vette a dolgot.Úgy gondolta: ő nem semmirekellő, hanem a disznósajt kellő, neki, és korántsem semmire.Elbúcsúzott a disznósajttól, Évitől, Feritől, háztól, kerttől, kutyaóltól és elindult világgá.
Egy darabig ment, ment, de azután továbbment, most már éhesen.Ahogy megy világgá, egyszer csak azt hallja: gigágá!
Vadlibák legeltek a vetésben.A cica nem hibuskázott, hanem belibuskázott. Jóllakottan ment tovább, így már nem volt annyira szomorú a vándorlás, mint üres hassal, de azért vidám sem.
Szembejött vele egy iszonyúan nagyszakállas ember.Azt kérdezte tőle az ember:
- Hová, hová, te cica? Tán az egérlagziba?!
Elmondta a cica: világgá megy, mert semmirekellőnek nevezték.
Azt mondta a hihetetlenül nagyszakállas ember:
- Gyere velem! Nevem Semmi, a Semmi-várban lakom, szolgálatodért nem fizetek neked semmit.Ha igazi semmirekellő vagy, akkor éppen a Semminek, vagyis nekem kellő!
A cica ráállt.Sokáig mentek, mendegéltek, de a végén felértek egy erdős hegy tetejére.Kopasz volt a hegytető, nem volt rajta semmi, kivéve a csupasz sziklákat.A magát Semminek nevező ember felkiáltott:
- Ez a Semmi-vár! Minket Senki vár! Nincsen-ágyban nyugalom.Most már békén alhatom!
Beburkolta magát a szakállába és már aludt is.
A cica nem tudta utánozni, mivel nem volt szakálla, csak bajusza, az meg nem elegendő a betakaródzáshoz, viszont hasznos a sötétben való tapogatódzáshoz.
Elindult hát egerészni.Azt holdfénynél is lehet.Élesszemű macskának különösen.Van-e egér e csupasz Semmi-várban?
Hát egy biztosan volt, ha egér volt.Kukucska gyengéden fogai közé vette.A cica azt hitte: egér, de nem minden egérnek hitt egér, még akkor sem, ha a cica ilyet remél...No akárki volt, igen mérges valaki volt, mert így kiabált:

Tegyél le, te oktalan!
Erre az ok: jómagam!
Bár bőrsapka fejemen...
no de egér vagyok? Nem!
Manó vagyok, bizony, na!
Nevem: Halihó Huba.

Kukucska cica is költött egy válaszversikét:

Cica vagyok, semmirekellő,
de bennem kicsi kérdés felnő:
ha elengedlek, megteszed, kérlek,
hogy semmit adsz és semmiséget?!
Nem új gazdám, - mert ő is Semmi...
Nos érthető: nem kell, csak semmi?!

Huba könnyedén kihuhogta ajánlatát:

Erdőszélen ló.Neve: Semmi.
Dehogy akarlak lóvátenni!
Rendes ló, rajta arany nyereg,
hát ez a Semmi téd lehet!

Igazat mondott a manó.Pompás paci legelészett az erdőszélen.A duzzadó nyeregtáskában, úgy tűnt, lehetett valami, de a manó megnyugtatta a cicát:
csak egy kis csillogó semmiség.
Felpattant a cica a lóra.A ló nyerített.Felébredt Semmi, a nagyszakállú ember,
és igen mérges lett.Ráordított a cicára:

Szégyeld magad, Semmirekellő!
Ez a cifra ló néked kellő?!
S arany nyereg? Korántsem semmi!
Ezzel akarsz Sehová menni?!
Nem maradhatsz e Semmi-várban!
Tőled ilyet sohasem vártam!
Béred kiadom: a nagy semmit.
Ilyen hibát semmi sem enyhít!

Megsértődött a cica.Hazavágtatott a lovon.Otthon már mindenki aggódott érte: keresték hét faluban, hetvenhét ürgelyukban.Évi és Feri mamája hetvenhétszer is megbánta már, hogy semmirekellőnek nevezte a cicát amiatt a kis majdnem-elcsent disznósajt miatt.Nos a díszes nyergű, kincsekkel megrakott lovat sem vetették meg ugyan, de igazából a cicának örültek nagyon-nagyon. Ölelgették és Mindenkinek Kellő Kedves Cicának nevezték.
A Semmi-várban lakó Semmi ember viszont megfogadta: ilyen aranyos nyergű lónak kellő ál-semmirekellő cicát többé sohasem fogad fel semmi-bérért semmittevő szolgának, semmiképpen, semmiért sem!
Hiába, az ízlések különböznek.Addig, persze, nincsen baj, amíg össze nem különböznek.