Ádvent első vasárnapja


Gyertyagyújtás a templomban


Egy óvatos, bizonytalan lépéssel, az iskolapadból a katedra mögé kerültem. Nem vettek fel az egyetemre, jövőre újra próbálkozom, de addig is élnem kell valamiből. Képesítés nélküli, testnevelés-földrajz tanár lettem Zalaapátiban. Később matekot is helyettesítettem, fél évig. Ösztönösen tanítottam, meg voltak velem elégedve, még az igazgató is elismert.
Egyszer Zalaszentgrótra hívták össze a tornatanárokat, ott tartott bemutató órát a járási szakfelügyelőnk, a Gyurka bácsi.
Mozgalmas, látványos gyakorlatokból volt összeállítva a program, nekem is elnyerte tetszésemet.

Visszatérve az iskolánkba, én is ennek alapján vezettem órát a hetedikeseknél. Meg is lepődtek, hogy ilyen gyakorlatokkal foglalkozás még nem volt. A végén, a Teket Józsi jött oda és azt mondta: - Tanár bácsi, ez egy jó óra volt. Ennek jobban örültem, mint egy főnöki dicséretnek.

Járva az országot, ha csak tehetem, mindig máshol megyek el a vasárnapi református istentiszteletre. Más gyülekezeteket, pásztorokat, szokásokat ismerek így meg, és megtapasztalhatom egy-egy közösség összetartó lelki erejét is.

Korán keltem, mégis elkéstem a templomból. Ismerős dallamra lépek be, még nem is látom,
hogy bent, mindenki áll, mikor belém nyilall a felismerés, hisz ez a Székely Himnusz!
Nem értettem, hogyan kerül ide? Helyemre ülve hallom, hogy a szokásostól eltérően zajlik az együttlét. Még fel sem ocsúdok saját imámból, már a padsorokban ülő asszonyok olvasnak fel egymás után. Jé! Tűnődöm, eddig ilyent csak máshol láttam. Jé! Újításokat vezet be a papunk? Végre! De az énekek is újak, a pap könyörgései is mások. Mindenki jobban figyel, látszik, buzgóbban énekel. S most énekléskor a pap vezeti hangjával a gyülekezetet.

De hisz húsz éve ezt várom tőle, mi történt? A Szentlélek szállta meg? Megtáltosodott? Majd újra több helyről hallom a prófétai imádságot, ahogy érthetően, szépen olvassák. Teljesen lázban vagyok én is. Összhang van a hívek és pásztorunk között. Új és szép, szívmelengető imák követik egymást. Elvarázsolódtam. Magamban imádkozom, csak a prédikáció végére riadok fel. És újra tisztán hallom a pap hangját, ahogy az éneket vezeti. De hisz ezt hiányoltam, erre vágytam, így teszik ezt máshol, így kellene lenni nálunk is. Most már boldogan dőlök hátra a padban, de hisz ezután nálunk is így lesz, itt is közösséggé kovácsolódik össze a hívők serege.
Mi is egy nyáj leszünk pásztorunkkal, ezután én is itthon járok vasárnaponként templomba.

Majd fokozódik az örömöm, mikor hirdetik, hogy egymás kezét fogva mondjuk el az Úr imádságát. Érzem, hogy padtársam milyen erősen fog meleg kezével. Boldog vagyok, hangom megbicsaklik, szememből, a meghatottság könnyei csordulnak ki. Mielőtt elengedném a kezét, felé fordulok, megszorítom, megköszönöm. Szememmel pásztorunkat keresem, neki is. Aztán az oly régen énekelt, mitikus erővel bíró Református Himnusszal fojtatjuk. /90. zsoltár/


Tebenned bíztunk eleitől fogva
Uram téged tartottunk hajlékunknak
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva
Te voltál és te vagy, erős Isten, és te megmaradsz minden időben.


S végén, a szózat előtt, az Ároni áldás: /4 Mózes 6, 24-26./

Áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet.
Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad és könyörüljön terajtad.
Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád és adjon békességet néked.

Az istentisztelet úrvacsoraosztással folytatódik. Felállva valljuk meg bűneinket, majd teszünk vallást hitünkről. Megilletődve megyünk az Úr asztala felé. A tiszteletes mindenkinek egy-egy igét mond az evangéliumból, miközben a kenyeret, mint Krisztus megtöretett testét nyújtja át. Az ige szíven talál, lépteim még bizonytalanabbak. Majd újra, mikor a kiontatott vér emlékére a poharat, nyújtja, ismét mond egyet. Most érzem az igazi élményt, ahogy élek a sákramentummal, a szentség jegyeivel.

A bűnbocsánat reménykedő érzése, a bor kesernyés íze, torkomat marja, a lélek vívódása, bizakodása egy szebb folytatás után, belülről emészt. Mint bűntelen úton, indulok az asztaltól a karzat felé, helyemre. Mélyről, némán szakad fel belőlem a hálaima. A bűntől szabadulás első jeleként, égeti belsőmet a bor ereje.

A záró éneket megkönnyebbülve, felsóhajtva, fellélegezve, teljes erőmmel éneklem és is:

Uram, bocsásd el népedet békével,
Idvezítésed kívánt örömével,
Mert megtaláltuk, amit lelkünk kedvel,
Megragadjuk hittel, s nem bocsátjuk el;
Már ő miénk, mi vagyunk az övéi,
Véle egy testek, java részesei. /446. dicséret/

Ennél szebbet én sem tudok újra elrebegni, mikor utoljára kulcsolom kezem imára, mielőtt elindulok a persely, a kijárat felé. Bennem hullámzik az érzés, ezt vártam, ilyen istentiszteletre vágyott testem-lelkem, ilyen felkészülten vezesse pásztorunk a nyáját, így legyen ezután, ehhez adjon erőt, kitartást, bátorságot az Úr Kuti Géza tiszteletesnek. Had jöjjek én is itthon ünneplőbe öltözött lélekkel vasárnaponként imádkozni. Ne legyek kóborló tagja egy nyájnak, itthon legyek én is otthon!

Aztán még egy pillanatra elidőzöm az elmenők mögött a padsorokban, s nézem a kirakott kis füzetet, és a másolt lapokat. Eddig nem láttam ezeket, de most feltűnnek az üres padokon. Kinyitom, és meglepve olvasom:

Kárpát – medencei imanap ERDÉLY 2007. december 2.

S ahogy lapozom, látom, hogy az egész mai liturgia innen származik, szóról-szóra. Még a kézfogás is le van írva. Hát nem a mi papunké az újítás? Hát mégse ő változott meg, mégse az ő lelke újult meg? Talán még az is itt van leírva, hogy az éneklésben is vezesse a gyülekezetet?

De hisz’ akkor most már ő is tudja, meg láthatja is a boldog, átszellemült arcokból, hogy így kell, hogy így kellett volna már máskor is. Hogy így kell példát mutatni, vezetni a nyájat, hogy mehessünk utána, hogy legyen, ki mutassa az utat.
A bemutató jól sikerült, csak átvenni, csak folytatni kell, csak tanulni kell belőle.

Atyám! Te adj erőt, szorgalmat, kitartást, hogy pásztorunk a megtalált úton haladjon ezután. S Te adj békességet, türelmet, nekünk szegény híveknek, hogy ennyi sóvárgás, ennyi év szomjúhozása után, még megérjük, hogy ezen az úton menjen előttünk, vezessen, miközben ékes hangzású éneke az égig, az Úr trónusáig érjen fel.

Á m e n. Igen. Úgy legyen!


Keszthely 2007-12-02 bíboros