Feltöltve: 2008-12-09 20:27:08
Megtekintve: 2517
Sörhabok 2.
Azok a feledhetetlen
/2. rész/
Már megint, már megint! Mit tegyek, én ártatlan vagyok! Megint meghódítottak, elrabolták szívemet. Pedig nehezen álltam kötélnek. Ő még nehezebben, de én kedvesen, kitartóan ostromoltam.
Lassan indult minden. Én csak szeretgettem, kényeztettem, cirógattam, tenyeremen forgattam. Az első ezer puszit a lábaira adtam térd alatt. Máshol több volt a hely, arrafelé már nem számoltam. Végig hallgatott, bár némi hang mindig hallatszott az éjszaka csendes félhomályában. Amit egy szép nővel, érte, neki, vele érted? Nem történt semmi, csak adtam magam, könnyedén, szépen, feledhetetlenül. Kisujja két körmével ért hozzám. Talán csak azért, hogy kislányos pirulása közben jelezze, itt vagyok. Aztán pár nap után jött a rövid ítélet: Ez a kényeztetés már járt nekem! Hja! Hát csak erre kellek? De azért feszített a büszkeség!
Legközelebb igyekeztem felülmúlni önmagam, vele törődtem újra, bár nekem is voltak kacér gondolataim, de nyugtattam magam: várj még egy kicsit . Csak csitt, csitt! A feszültség oldódott, legalább is a nyelvénél, mert a végén a borzongató finom szendergés előtt még odasúgta: ha ilyen szexuális partnerem lett volna húsz évvel ezelőtt, bizony egész életem másként alakult volna. Ezen, kicsit meg is lepődtem, mert állítom, hogy született tehetséggel futottam össze, tőle csak tanulni lehet, de az álom akkor még elnyomta gondolataimat.
Kicsit félve adtam be a derekam az újabb alkalomra, mert tudtam, hogy ennél többet, jobbat alakítani? De hát, ha annyira akarja, ha annyira ráhangoltam? Gyerekkoromban tanítottak, hogy nőnek ne mondj nemet. Hát legyen.
Tény és való, akkorra már önbizalmam is erősödött, meg a kacér gondolat sem ült el bennem, hát kisfiús zavaromban óvatosan közeledtem a cél felé.
Már az első alkalommal is feltűnt, hogy valami nagyon hívogató, szép, selymes bőrű, kerekded és vonzóan nagy gyöngyszemekkel mit szemekkel, imádni való mellekkel hozott össze a sors. Ez ritkaság. Nagy is, finom is, gyöngéden puha is, s valahogy nem csak a kezet vonzotta, valahogy .Lesz ami lesz, én ezeket a dombokat meghódítom, beveszem, magamévá teszem, hisz már előzőleg is akartam, de nem mertem. Jöjjön, aminek jönnie kell, én indulok! Hát a szava meglepett: Már azt hittem, hogy nem is tetszik, már azt hittem, hogy nem is jössz, mondta kacagva, biztatva, simogatóan finoman. Na ekkor minden gátlásomat az ágy mellé dobtam, kisfiús mozdulattal megsarkantyúztam a helyzetet, s legyen bármi, bárhogy csak jó legyen.
Hogy lehet két domb között ilyen csodálatos völgy? Hogy tudnak ezek így összebújni, hajolni, mozogni, cirógatni, szeretni, mindent megtenni, hogy jó, még jobb, s még akkor is fokozni, még még még kezem, lábam, fejem, szemem, jaj mindenem, könyörgöm, elszédülök, juj, jaj, ez nem lehet igaz.. de, de , várj, jaj most, és auauauau, ááááááá, oh oh oh kész, repülök, szárnyalok, ésmégmindig, mégmindig, mégmindig és biztat és segít és és jé! nem zuhanok, ez sikló repülés, várj most megint, oh, szellő repít szárnyain, lassan ereszkedem, szárnyak fenntartanak . Húh! Mi történt? Hol vagyok? Jaj a térdem! Jaj forró mindenem, de huh még mindig, nem értem le?? Jaj, de jó . Pihegés, mélázó hallgatás, biztató kedves szavak, kacagás, érzem, csak én számítok, érzem, hogy ő is örül, a drukkolás fénye még arcán ragyog, igen, most ő kényeztetett, ajándékozott meg, most én kaptam ajándékot. Talán a természet ajándékának most én örülhettem. Valami hitetlenkedő érzés járta át mindenem! Ez nem lehet igaz, ilyen magasan, ilyen kifinomultan kényes csúcsokat még nem jártam be! Ilyen is létezik a földgömb két fele között?? Hát ilyen is lehet itt és most??? Hihetetlen!! Különösen az, hogy már ott éreztem, tudtam, hogy ilyen kéjesen ívelő szárnyalásban még nem volt részem. Valahogy ez a pozíció, mintha csak erről a kristálytiszta pillanatról szólt volna. Valahogy olyan hatást éreztem, mint régen egy korsó sörtől, mikor vívódtam, hogy előbb haljak szomjan, vagy előbb éhen? Aztán minden csodává vált. Sok csatát vívtam előtte is, utána is, de ez a katartikus pillanat, soha így nem járta be a fellegeket, csúcsa nem simult így oda, nem hallotta ennyire a szférák zenéjét. Meglett a párja a huszonöt évvel ezelőtti egész lényemet eltöltő érzésnek, meglett a párja annak a pillanatnak, amikor minden, minden kedvezően adódik össze, felfoghatatlan mély érzések élmények érik az embert, teszik boldoggá, ejtik csodálatba. Ilyent csak akkor hiszel el, ha egyszer átélted, de ez oly ritka, hogy talán csak egyszer-egyszer valaki átéli, s sokan csak tőle tudnak róla, hallanak ilyen mesét. De higgyétek el, igaz volt, megtörtént, s ma sem felejtettem, azóta sem láttam közelebbről a fénylő csillagokat.
Hé, te aki az utcán újságot árulsz fáradságtól könnyed kicsordul adj egy percet nekem az életedből!... neked szól a gitár neked gyúlnak a fények neked énekelek, /Presser/ A szférák zenéje s ez a dal, csak nekem, csak nekem szólt ..!!! Köszönöm, nagyon köszönöm!!
2007-08-08 bíboros
Már megint, már megint! Mit tegyek, én ártatlan vagyok! Megint meghódítottak, elrabolták szívemet. Pedig nehezen álltam kötélnek. Ő még nehezebben, de én kedvesen, kitartóan ostromoltam.
Lassan indult minden. Én csak szeretgettem, kényeztettem, cirógattam, tenyeremen forgattam. Az első ezer puszit a lábaira adtam térd alatt. Máshol több volt a hely, arrafelé már nem számoltam. Végig hallgatott, bár némi hang mindig hallatszott az éjszaka csendes félhomályában. Amit egy szép nővel, érte, neki, vele érted? Nem történt semmi, csak adtam magam, könnyedén, szépen, feledhetetlenül. Kisujja két körmével ért hozzám. Talán csak azért, hogy kislányos pirulása közben jelezze, itt vagyok. Aztán pár nap után jött a rövid ítélet: Ez a kényeztetés már járt nekem! Hja! Hát csak erre kellek? De azért feszített a büszkeség!
Legközelebb igyekeztem felülmúlni önmagam, vele törődtem újra, bár nekem is voltak kacér gondolataim, de nyugtattam magam: várj még egy kicsit . Csak csitt, csitt! A feszültség oldódott, legalább is a nyelvénél, mert a végén a borzongató finom szendergés előtt még odasúgta: ha ilyen szexuális partnerem lett volna húsz évvel ezelőtt, bizony egész életem másként alakult volna. Ezen, kicsit meg is lepődtem, mert állítom, hogy született tehetséggel futottam össze, tőle csak tanulni lehet, de az álom akkor még elnyomta gondolataimat.
Kicsit félve adtam be a derekam az újabb alkalomra, mert tudtam, hogy ennél többet, jobbat alakítani? De hát, ha annyira akarja, ha annyira ráhangoltam? Gyerekkoromban tanítottak, hogy nőnek ne mondj nemet. Hát legyen.
Tény és való, akkorra már önbizalmam is erősödött, meg a kacér gondolat sem ült el bennem, hát kisfiús zavaromban óvatosan közeledtem a cél felé.
Már az első alkalommal is feltűnt, hogy valami nagyon hívogató, szép, selymes bőrű, kerekded és vonzóan nagy gyöngyszemekkel mit szemekkel, imádni való mellekkel hozott össze a sors. Ez ritkaság. Nagy is, finom is, gyöngéden puha is, s valahogy nem csak a kezet vonzotta, valahogy .Lesz ami lesz, én ezeket a dombokat meghódítom, beveszem, magamévá teszem, hisz már előzőleg is akartam, de nem mertem. Jöjjön, aminek jönnie kell, én indulok! Hát a szava meglepett: Már azt hittem, hogy nem is tetszik, már azt hittem, hogy nem is jössz, mondta kacagva, biztatva, simogatóan finoman. Na ekkor minden gátlásomat az ágy mellé dobtam, kisfiús mozdulattal megsarkantyúztam a helyzetet, s legyen bármi, bárhogy csak jó legyen.
Hogy lehet két domb között ilyen csodálatos völgy? Hogy tudnak ezek így összebújni, hajolni, mozogni, cirógatni, szeretni, mindent megtenni, hogy jó, még jobb, s még akkor is fokozni, még még még kezem, lábam, fejem, szemem, jaj mindenem, könyörgöm, elszédülök, juj, jaj, ez nem lehet igaz.. de, de , várj, jaj most, és auauauau, ááááááá, oh oh oh kész, repülök, szárnyalok, ésmégmindig, mégmindig, mégmindig és biztat és segít és és jé! nem zuhanok, ez sikló repülés, várj most megint, oh, szellő repít szárnyain, lassan ereszkedem, szárnyak fenntartanak . Húh! Mi történt? Hol vagyok? Jaj a térdem! Jaj forró mindenem, de huh még mindig, nem értem le?? Jaj, de jó . Pihegés, mélázó hallgatás, biztató kedves szavak, kacagás, érzem, csak én számítok, érzem, hogy ő is örül, a drukkolás fénye még arcán ragyog, igen, most ő kényeztetett, ajándékozott meg, most én kaptam ajándékot. Talán a természet ajándékának most én örülhettem. Valami hitetlenkedő érzés járta át mindenem! Ez nem lehet igaz, ilyen magasan, ilyen kifinomultan kényes csúcsokat még nem jártam be! Ilyen is létezik a földgömb két fele között?? Hát ilyen is lehet itt és most??? Hihetetlen!! Különösen az, hogy már ott éreztem, tudtam, hogy ilyen kéjesen ívelő szárnyalásban még nem volt részem. Valahogy ez a pozíció, mintha csak erről a kristálytiszta pillanatról szólt volna. Valahogy olyan hatást éreztem, mint régen egy korsó sörtől, mikor vívódtam, hogy előbb haljak szomjan, vagy előbb éhen? Aztán minden csodává vált. Sok csatát vívtam előtte is, utána is, de ez a katartikus pillanat, soha így nem járta be a fellegeket, csúcsa nem simult így oda, nem hallotta ennyire a szférák zenéjét. Meglett a párja a huszonöt évvel ezelőtti egész lényemet eltöltő érzésnek, meglett a párja annak a pillanatnak, amikor minden, minden kedvezően adódik össze, felfoghatatlan mély érzések élmények érik az embert, teszik boldoggá, ejtik csodálatba. Ilyent csak akkor hiszel el, ha egyszer átélted, de ez oly ritka, hogy talán csak egyszer-egyszer valaki átéli, s sokan csak tőle tudnak róla, hallanak ilyen mesét. De higgyétek el, igaz volt, megtörtént, s ma sem felejtettem, azóta sem láttam közelebbről a fénylő csillagokat.
Hé, te aki az utcán újságot árulsz fáradságtól könnyed kicsordul adj egy percet nekem az életedből!... neked szól a gitár neked gyúlnak a fények neked énekelek, /Presser/ A szférák zenéje s ez a dal, csak nekem, csak nekem szólt ..!!! Köszönöm, nagyon köszönöm!!
2007-08-08 bíboros
Mikor gyúlnak nekem újra a fények??? bb
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!