Valamikor, egy szorongató,
Sötét, véres éjjelen
A legfeketébb rémálmomból
Valami megszületett

Egy homályos árny,
Lelkem félő kísértete
Nem is tudom már mióta
Lapult bennem

Akkor alakot öltött,
Megmutatta magát
Kicsi volt, csöppnyi,
De felfigyeltem rá.

Tudtam, hogy kegyetlen
S el kell felejtenem,
De vágytam rágondolni,
Segíteni, táplálni.

Egyre hatalmasabb lett,
Mérgezte lelkem
Mint a tinta
Tiszta vízbe csöppentve.

Ma is itt van bennem
Nem hagy nyugtot nekem,
Súgja fülembe bűnös szavait,
Feketére festi álmaim,

Kísérti józan gondolataim,
Pusztítja születő érzéseim,
Mert olyan önző,
Azt akarja, ne legyen csak ő.

Ki akarom tépni,
Egyedül akarok lenni,
Kiűzni a fejemből
A lüktető hangot,

Kitépni szívemből
Az egyre sebző karmot.
Megölném saját teremtményem,
Fájdalomból született gyermekem.

De nem tudom, nem akarom mégsem
Nem tehetem
Hiszen egyek vagyunk régen,
És én szeretem, szeretem, szeretem!