Letöltöttem a holnapot, amely annyira halál,
hogy megrémülök tőle, és bennem anyák
sikoltoznak és forró – forró az égett hús
és a sikolyok a kihordott mélységben….

És én a hatalmas partokat járom, ahol
csak a korhadt színű arcok élnek lejtők alatt:
sárban meg tengerben, elefánt szintű
fájdalmak között…

És ott van, ahol én megtalálom önmagam,
a kocsmák félhomályos arcaiban, ahol
megannyi összeomlás és fejbe lőtt gondolat,
pár perces személyiségfejlesztés aztán abba marad…

És megfizetem az árát, hogy lássam a távolságát
mindezeknek: túlélők unokája vagyok, a végleges
kiáltás…várakozó, várakozó, várakozó
kis fiúcska, aki éjfélig várja a megváltást…