Kereslek idegen szemekben,
Állott levegőben, leheletekben,
Kereslek ezer kimondatlan szóban
Csöndes mosolyokban, mozdulatokban.

Kereslek a naplementében
Keletnek hűvös szelében
Szelíd folyónak fodrozásában,
Fák lombjának sustorgásában.

Kereslek a pusztító viharban,
Villámok gyilkoló hangjában,
Kereslek üvöltő káromlásokban,
Könnyes szívszakadásokban.

Kereslek téged élőben s holtban,
A valótlanban, és a valóban,
Kereslek mindenhol ahol csak lehet
De még a tilosba is bemerészkedek.

Tudod, az átkozott élet már eleget hordott,
Én már csak sírok, karmolok és vigyorgok,
Megvetlek, gyűlöllek, szeretlek, kinevetlek
Semmi nem számít, ha téged kereshetlek.

Végigjártam a világot lábakkal,
És minden mást remegő szárnyakkal,
Akarlak téged mindenek felett
Pedig meghalok miután meglellek.

Meghalok, és elveszek örökre
De láttalak, azért már mindegy.
Hiszen minden hazugság, csak te vagy igaz,
De azt sem tudom mi vagy, ki vagy.