Elegem van már, hogy nevessek,
Amikor sírni van kedvem
Elegem van már, hogy csöndben üljek,
Mikor üvölteni van kedvem.

Elegem van már, hogy megjátsszam
Azt ami nem vagyok, csak te akarsz
És elegem van, hogy ez is hiába
Mégsem szeretsz annyira.

Elegem van már, hogy törődjek veled,
Önző akarok lenni nevetve, mint te!
Elegem van már, hogy rímet írjak
Egy rímtelen versbe!

Érted? Érted? Elegem van!
Nem játszok tovább!
Nem tetszik, hát nem tetszik!
Lépj tovább!

Sírok majd egyedül, magányban,
De nem érdekel!
Unom már, hogy másvalaki legyek
Tudom, ezért még szenvedek.

Mikor már senki nem szól hozzám,
Mikor már rám se néz az ember
Szenvedni fogok, sírok majd azért,
Hogy miért is változtam meg.

De nem leszek újra a te bábod
Nem leszek többé önkéntes rabszolga!
Ha rámnézel a lelkemet látod,
Nem azt, amit mutatok számodra.

Holnaptól önmagam leszek,
Ledobom a külső réteget
Igen, holnaptól már én leszek,
Ha merek.