Csend. Puha párna fejed alatt,
Álomba szenderít az idő, ahogy bámulod a falat.
Álom ez? Vagy csak hiszed, hogy valóságod visszafizet?
Azt, amit kapott, vagy amit megtagadtak tőle,
Összeomolhat a szoba is ő felőle.

Dermedtség. Arcodon semmi változás.
Csak bentről hangos a néma zokogás.
Vagy nevetés ez? Önmagad fintora. Ezt kaptad megint öreg cimbora.
Árnyék az ágyon, csak néha néha rezzen,
Választ szeretne, de nem szabad kérdezzen.

Sóhaj. Nehéz volt, de most könnyebb.
Jól esik, ahogy végigsimít az őszinte könnycsepp.
Őszinte? Vagy ez is hazugság? Milyen furcsa ez a világ...
Nem volt olyan jó, de mégis hiányzik
Esetlen gondolatod megbánt könnytől ázik.

Álom. Most csend. Épp nem tudsz semmiről.
Tudat alatt félsz a reggeli ébredéstől.
Ébredés? Vagy csak újabb nap a börtönben?
Minek rácsait te húztad magadra meggyötörten?
Csend Dermedtség. Sóhaj. Álom.
Talán majd elmúlik, s visszakapom szabadságom...