Álmodtam magamnak egy szebb létet
Benne egy örökké tartó pillanatképet
Dombtetőn állok, belátom a világot
A sűvítő szélbe óriásit kiáltok

Hangom messze viszi a szél, de hiába
Nincs senki ki a házak elé kiálna
Mert ebben a világban nincsenek emberek
Magányos vagyok de mégsem rettegek

Dombon állva mosoly ül arcomon
Túl vagyok már a nehéz harcokon.
A boldog pillanatok is elillantak már
Most már csak a hűsítő halál vár.