Volt egyszer egy lusta ember.No ha csak egy lett volna és csak egyszer!Több is volt, több is van, meg, sajnos, lesz is, de én most csak erről az egyről mesélek.
Úgy hívták: Elheverő Huba. Különös név, de azért egész közönségesen heverészett a viselője.
Enni azonban annak is kell, aki csak heverészik, lustálkodik. Evett is Huba, kövérült is, de amit örökölt, gazdasága fogyott, soványodott.
Amikor nem maradt egész gazdaságából más csak egy szamár, egy fekete macska, meg egy düledező házikó, elhatározta Huba, hogy nekiindul a világnak.Nyár volt.Ilyenkor legjobb szerencsét próbálni, mert meleg van, az ember akkor heverészhet a fák, bokrok alatt amikor kedve tartja, nem fázik meg. Ősszel, télen viszont lehűti az emberfia szerencsekereső kedvét a hideg szél, no meg az eső, havazás sem kellemes.T arisznyájába tette Elheverő Huba a fekete macskát, felült a szamárra és elszamaragolt.Az erdőben gyümölcsöt keresett, talált is. Elverte éhét, no, nem egészen jó szó ez rá, inkább kicsit megpofozta, néhány szelet rántotthúst még vígan be tudott volna rántani a szájába a szamócázgatás után.Ha lett volna rántotthús.
Szemfüleskedett Huba, nézegetett körbe-körbe , hogy van-e odvas fa és abban kincs. Volt is egy görbe fa odúval, bele is nyúlt Huba az odúba, de nem kincs volt abban, hanem esővíz. Még jó, hogy nem vadméhodú volt!
- Ezek szerint - gondolta Huba - a szerencse még várat magára.
Hamarosan Huba is, a szamár is, a macska is szomjas lett. Találtak egy erdei kutat.Gondolták: ez szerencse! Rosszul gondolták.Egyrészt nagyon mély volt a kút, nem láttak le a fenekéig, így azt sem tudták meg: van-e benne víz. Másrészt - szomorkodtak - ha van is benne víz, mivel merik ki?
Mérgesek lettek a vödörtelen, titokzatos erdei kútra.A fekete macska ráfújt, a szamár ráiázott, de Huba nem elégedett meg ennyivel. Fogott egy követ és a kútba dobta.
Dörgött egyet a kút mélyeMeglepő dolog történt.Valami visszarepült a kútból. Első pillanatban azt hitték, hogy a kő játszik gumilabdát de nem!Ökölnyi, sárgafényű fémdarab volt az: egy hatalmas aranyrög!Hű micsoda szerencse!
Örült Huba csudamód. A szamár és a macska nem osztozott Huba örömében, mert semmit sem tudtak az arany nagy értékéről. Ők vizet szerettek volna inni. Majd elepedtek a szomjúságtól.
Huba így okoskodott: egy követ dobott be a kútba, - egy aranyrög repült ki. Ha két követ dob bele, két aranyrög fog kirepülni.
Így is tett és kiderült: eddig jól számolt. A kút most még nagyobbat dörgött, kicsit ijesztően, de a kirepülő két aranyrög kárpótolta Hubát az ijedtségért. Diadalmasan számolt-számolt, talán többet, mint iskolaévei alatt valaha is: három kő - három aranyrög, négy kő - négy aranyrög, sok kő - annyi aranyrög, hogy királyságot vehet magának a himhumföldi koronavásáron.
Nosza, annyi követ hullatott le a mélybe egyszerre, amennyit csak össze tudott szedni a kút körül. Sok volt az, dörgött is a kút szörnyűségesen, de további aranyrögök nem akartak kiugrálni belőle.
Dühbe gurult Huba. Elkezdett mindenféle csúnyát kiabálni a kútba, ezek között még a "csaló" volt a legenyhébb. A szamár is leiázott a kútba, de ő nem az aranyrögöket hiányolta, hanem a vizet. A macska felment egy fára, hogy áttekintse a vidéket: van-e valamerre forrás vagy patak, esetleg halacskás tavacska.
Belefáradt Huba a nagy kiabálásba és elhevert a kút mellett. Arra gondolt: az a két aranyrög is valami, de abból királyságra nem telik, legfeljebb grófságra. Ördög vigye ezt a csaló kutat!
Azért elkezdett álmodozni grófi címerről, kastélyról, mert az is jóval több a semminél. Ebbe az álmodozásba egy igen fekete úr érkezett meg a kútból, szarvasan-szőrösen, de markában elegáns arany sétabottal. A bottal - mint kiderült: okkal - jól fejbeverte-hátbaverte és meg is patapopsiztatta Hubát.
A kút mélyén ugyanis erre az ördögre hullottak a ledobott kövek.Ő dobált vissza mérgében aranyrögöket, de, amikor kőzápor érkezett kútbéli otthonába, úgy érezte: személyesen kell eligazítania a dolgot.
Az eligazítás ugyancsak felizgatta Hubát, mert egyrészt piros púp támadt tőle a fején, másrészt hátán a rajta sétáló sétapálcától nyögőfolt és patapuszik helye is sajgott a fenekén. Az ördög elvette tőle a tarisznyát is, a három aranyröggel.A szamár megúszta egy barackkal a fejére, bár az is elég kemény lehetett, mert utána sokáig iázott. A fekete macska fent volt a fán, őt az ördög nem vette észre.
Elheverő Huba most már nem csak hevert, de keservesen nyögött is.T ehetetlenül gondolt telhetetlenségére: ha megelégedett volna három aranyröggel, most gazdag lenne, - és szegényebb egy nem hiányzó veréssel.Nocsak, nocsak! Úgy látszik: kődobálásból, kútócsárlásból, heverészésből, - mindenből megárt a sok!
Jó gondolatok voltak ezek. Kincs helyett most már inkább forrást keresett Huba kiszáradt torkának és állatainak.Rá is bukkant egyre. Ittak mindhárman, a szamár annyit, mintha sivatagi teve lett volna.Utána hazafelé indultak.Huba otthon a felesleges heverészés helyett most már dolgozott.A szamár, meg a fekete macska is tette a dolgát. Hamarosan a szerencse is meglátogatta őket és szerencsére ez nem az a fajta szerencse volt, amelynek ördög jár a nyomában.