Hol volt, hol nem volt, valahol mégiscsak volt egy picurka város. Talán ez volt akkoriban a legkisebb város a Földön.
Mégis, hol volt?! Ó, ti kis kíváncsiak! No rendben,nem titkolom: egy magát óriásinak képzelő törpécske országban volt, Handabandóniában.
Ennek a városkának alig volt többje, mint egy falucskának: talán csak egy nagyórás templomtoronnyal többje, merthogy abból kettőt tarthatott számon , meg egy saját újsággal, a Balabinkói Hírlappal. Ez utóbbiból kitalálhattátok: Balabinkónak hívták ezt a városkát, nem másképpen.
Volt még valamije Balabinkónak, amivel - helyesebben, akivel - nem dicsekedtek: egy igazi bolondja, Csengettyűs Lalinkó nevezetű. Azért tettem hozzá, hogy igazi, mert, ha érdeke úgy kívánta, ez is, az is bolondnak tettette magát Balabinkóban. Az ilyen ember ál-bolond, bolondokat beszél ugyan, de csak a saját zsebe kedvéért, míg az igazi bolondnál szívből jön az őszinte bolondság.
Csengettyűs Lalinkó útját nagy csilingelés kísérte, mivel ruhájára csengettyűket aggatott. Ha beérett a szőlő, a csengettyűs-ruhás Lalinkót szívesen alkalmazták csősznek. Szokása szerint hol itt volt, hol ott, és a madarak a csengettyűhangra abbahagyták az érett fürtök dézsmálását, elrepültek. A szüret után azonban rendszerint Csengettyűs Lalinkó beígért fizetsége is elrepült, csak egy kis mustot, szőlőt kapott.
No azért éhen nem halt: vadmadártojásokon, erdei gyümölcsökön átnyaralt, varjúhúson - bár iszonyú kemény, rágós! - áttelelt.
Balankó város tanácsa egyszer majdnem kitiltotta őt a városból.Az történt ugyanis ami csak minden ezredévben egyszer: Balabinkóba látogatott a király, őfelsége Tizenharmadik Ravasz Károly. Meg akarta mutatni népének, hogy még a legkisebb város is számíthat az ő legnagyobb szeretetére. Az ilyen mutogatás rendszerint nem került neki semmibe. A szeretet soha nem tévesztette össze kincsestára kinyitogatásával.A városka főutcáján a király valami tréfásat akart mondani, hadd jegyezzék fel a krónikaírók, és mivel - a leterített bársonyszőnyeg ellenére - valahonnan sárpötty szemtelenkedett hivalkodó fényű csizmájára, így szólt:

Ez egy derék város ,
de egy kissé sáros!

Hallották ezt a városi tanácsosok és kötelességszerűen lelkesedtek, ujjongtak, éljeneztek. Lám, milyen vicces kedvű, remek humorú az ő királyuk!
Az ördög azonban Csengettyűs Lalinkót is odahozta és ez a bolond jó hangosan megjegyezte:

Adj neki pénzt , s nem lesz sáros!
Bankót ide, no de már most!

A király azt hitte, hogy a bolond is a tanácsosok közé tartozik. Saját kezűleg veregette vállon Csengettyűs Lalinkót és megígérte: a városkának pénzt fog adni a főutca kikövezésére. Ez - egyelőre - nem került neki semmibe, mert a bankóígérgetést sohasem tévesztette össze a bankóadogatással.
A király távozása után a tanácsosok felhördültek: el kell ítélni Lalinkót, ki kell tiltani a városból amiért tanácsosnak adta ki magát a király előtt.
A főpolgármester, Kutyaütő Kelemen, azonban leintette őket:
- Ha kitiltjuk: mindenki tudni fogja a szégyent, hogy a király tanácsosnak hitte őt, tehát a fenséges úr nem tud különbséget tenni egy bölcseszű tanácsos és egy széllelbélelt bolond között.Az ilyesmi nem tanácsos! No meg akkor a király ígérete is könnyen kútba eshet. Végül: a nép esetleg másképpen magyarázza a történteket és a végén még igazából tanácsosnak választja meg a bolondot. Igaz ugyan, hogy a szavatszámláló bizottság elnöke, Hamismacis Lali, ha kellő számban számolunk le pénzecskét a markába, akkor kettőig se tud számolni, de mégis...
A tanácsosok hangulata megváltozott, bólogattak.
A király által ígért pénz nem tűnt ugyan fel a láthatáron, de annál inkább közeledett a baj, az ellenség: Birdebarbária kutyafejűnek csúfolt harcosai.
Balabinkó város büszke tanácsa tudta mivel tartozik királyának és Handabandóniának, de azért felkészült mindkét eshetőségre, mivelhogy a dolgok többféleképpen eshetnek, akár az eső, amelyik vagy esik vagy
nem. Csiszcsusz - egykor a király udvari szobafestője - ezért a városi tanács utasítására kétféle feliratot pingált nagy fehér lepedőkre. Az egyikféle így szólt:

MEGVÉDTÜNK HANDABANDÓNIA, MEGVÉDTÜNK BALABINKÓ!

Ez arra az esetre készült, ha kevés kutyafejű birdebarbár - mondjuk csak egyszem féllábú - szemtelenkedik a város alá, és a sok lúd disznót győz alapon Balabinkóé a győzelem, meg az a torokkaparó vinkó.
A másikfajta feliratú lepedőket egyelőre gondosan ládafiába tették, hét lakat alá. Ennek szövege ugyanis így szólt:

ÜDVÖZÖLJÜK BARÁTAINKAT: BIRDEBARBÁRIA HOZZÁNK LÁTOGATÓ HŐS TÚRISTÁIT!

Ez arra az esetre szolgált, ha túl sok birdebarbár harcos érkezik a városka alá, mondjuk olyan félelmetes számban, mint már a kettő is, és így nem látszik célszerűnek az oroszlánbajusz húzogatása.
Szerencsétlen balszerencse: iszonyú sok birdebarbár harcos érkezett, számszerint hat. Félelmetes szám ez, ha a balabinkói tanács tudta volna, minden bizonnyal aznap senki sem pucol ablakot, hanem mindenki elpucol. Már két birdebarbár harcos is félelmetesen hat, - hát még hat!
A birdebarbár harcosok először Csengettyűs Lalinkóval találkoztak.Az kicsit sem ijedt meg tőlük , de nagyon is koldult, kéregetett. Amit kapott mohón befalta. A birdebarbárok aggodalmasan faggatták:
- Hát ilyen rosszul megy a sorotok Balabinkóban?! Mesélj!
Csengettyűs Lalinkó mesélt is, készségesen.Saját nincstelenségét, nagy jajgatások közepette, úgy adta elő, mintha az minden balabinkóira is vonatkozna.Elmondta, hogy madártojásokon élnek, de már azon sem sokáig , mert a tájról még a madarak is elköltözőben vannak.Nincs egy betevő falatjuk. Csengőket is azért aggatnak magukra, hogy nyomorúságukra felhívják a figyelmet.
Lalinkó úgy gondolta: kis panaszkodás kicsi adomány, nagy panaszkodás nagyobb alamizsna.Amellett a panaszkodás nem kerül semmibe!
Ezesetben a dolog bevált: a birdebarbár harcosok keményszívűek voltak, de azért nem kőszívüek. Kapott Lalinkó
sajthéjat, kolbászvéget, avas szalonna bőrkéjét, száraz kenyérbelet.Ő is adott mindegyik harcosnak emlékül egy-egy csengettyűt.A hat közül legszálasabb birdebarbár legény így szólt a többiekhez:
- Szegény nyomorultak laknak errefelé. Nincs itt semmi elcipelhető, elgurítani való! Csak az időnk vesztegetjük! Szedjük a sátorfánkat, nézzünk szét másutt!
Balabinkó így hát nem látott egyetlen birdebarbár harcost sem.Ezt Csengettyűs Lalinkónak köszönhették, de nem köszönték, mivel a történetnek ez a része rejtve maradt. A bizonyítékokat: sajthéjat, kolbászvéget, szalonnabőrkét, száraz kenyeret Lalinkó tüstént megette.
Balabinkó főpolgármestere - miután végleg elmúlt a hadiveszély - a nyúlfarknyi főtéren emelt címeres dobogóról így beszélt, lobogott, lelkesített:
- Balabinkóiak!Hős városunkba nem merte betenni a lábát Birdebarbária gyáva, kutyafejű hadserege!
A városka lakói éljeneztek, büszkén dagasztották a sarat cippegő-cuppogó főutcácskájukon. Itt is, ott is magasba emelték a ménkű nagy lepedőket a felirattal:

MEGVÉDTÜNK HANDABANDÓNIA, MEGVÉDTÜNK BALABINKÓ!

Szónokolt a banda, szólt a handabanda, meg a rezesbanda.
Éppen arrafelé jártam, elmosolyodtam:
- Ekkora füllentésekhez ugyancsak nagy fülek illenek! Ám úgy látom: ezekben nincs hiány!