Nyár volt.A fa alatt három csavargó szundikált.
Amikor felébredtek, nem vették észre, hogy tőlük kissé távolabb két vadász pihen a fák között, a füvön. Így szólt az egyik csavargó társaihoz:
- Képzeljétek, álmomban hatalmas bőrzacskót találtam, tele arannyal!
A másik nem álmodott ugyan semmit, de azért sokallott egy teli erszény aranyat a másiknak, még ha álombeli is. Felkiáltott:
- Hű de érdekes! Én is ezt álmodtam,de úgy folytatódott a dolog, hogy megfelezted velem az aranyakat!Vigyázzunk! Bűvös álom lehetett ez!
A harmadik csavargó szeme tágra kerekült, de azután belekezdett egy kis színjátékba, lódításba ő is:
- Hű azt a mindenséges mindenit! Varázsló játszik velünk, vagy mi? Én is ugyanezt álmodtam, de mindezt még tovább is! Mindkettőtöket gyötörte a lelkiismeret, hogy nekem nem adtatok az aranyakból...elosztottuk hármunk között becsületesen.Egy jó tündér segített bennünket: abbahagytuk ezt a céltalan csavargást, házat vettünk, lett szép feleségünk, gyermekeink, disznóink, libáink...
Elálmodozott ezen a három csavargó: de jó lenne, ha mindez igaz lenne! Nem voltak makulátlan lelkek, de tényleg unták már a sok kóborlást, rossz csínyeket,
aprócska lopásokat, nélkülözést - az egész csavargóéletet.
A két vadász mindezt hallotta a fák mögül. Nem voltak közönséges vadászok: az egyikük királyfi volt, a másik, dúsgazdag gróf, pedig a barátja. Így szólt a királyfi társához:
- Megtréfálom ezeket a fickókat. Maradjunk észrevétlenek számukra! Ha jól sül el a tréfa, nem fogják megbánni.Már pedig nem másoktól, tőlük függ, hogy mi történik majd...
Kerülőösvényen megelőzték a csavargókat és a királyfi az erdei út közepére dobta aranyakkal telt piros bőrerszényét. Azután ismét a csavargók háta mögé osontak.Kíváncsian figyelték mi történik. A csavargók, persze, rögvest észrevették a piros erszényt az út közepén.
Az első csavargó, aki valóban álmodott az aranyakról, felkiáltott:
- Hű micsoda csoda! Varázslat! Varázslat! Itt van az álmom! Itt a bőrerszény!
Reszkető kézzel nyitotta ki: hát tényleg tele volt aranyakkal! A másik csavargó felbődült:
- Ha a te álmod igaz lett, igaznak kell lennie az enyémnek is! Ide a fele pénzt!
A harmadik csavargó csendesen mondta:
- Bevallom, én füllentettem, nem álmodtam semmit. Mégis úgy volna rendes dolog, ha elosztanánk a pénzt, valójában együtt találtuk. Együtt csavarogtunk a világban és közben segítettük egymást, ha olykor nem is a jóban. Most segítsük egymást a jó útra térésben!Ez válik mindhármunk hasznára majd. Olyan okos ötlet ez, hogy a kakukk is rákakukkolna!
Hátuk mögött hirtelen megszólalt a kakukk. Nem tudták, hogy a királyfi kakukkol. Mindhárom csavargó szíve nagyot dobbant, úgy érezték mintha a becsület varázsa kerítette volna őket hatalmába. Leültek az út szélére és nekiálltak, hogy elosszák az aranyakat. Az erszény gazdájára úgysem lelnének rá ebben az irdatlan nagy erdőben!
A fák közül ekkor előlépett a két vadász, kezükben puskával. Az egyik vadász, vagyis a királyfi, szigorúan szólt rá a csavargókra:
- Nicsak, nicsak! Miként került hozzátok az én erszényem?!
A csavargók ijedten ugrottak fel. Bizonygatták, hogy az erszényt most találták az úton. Azt hitték: sohasem lelnék meg igazi gazdáját, hiszen egy erszény aranyat sok mindenki sajátjának vallana. Elmondták azt is, hogy az aranyakat el akarták osztani egymás között. A sárga csikók segítségével le akartak térni a kis csibészségek és görbeségek ösvényéről a helyes útra, nem rossz emberek ők... Visszarakták bele az aranyakat és átnyújtották az erszényt.
A királyfi tudta, hogy igazat mondanak, hiszen társával együtt hallotta előbbi beszélgetéseik.Nevetett hát és így szólt:
- Talán mi segíthetünk nektek a jó útra térésben... Ha nem vagytok nagyon igényesek, akkor szívesen vendégül látlak benneteket szerény hajlékomban néhány napra. Ott majd megbeszéljük a dolgot! Gyertek velünk!
A három csavargó reménykedő szívvel ment velük.Sejtették: nem lehet közönséges vadász az, akinek ennyi arany fickándozik az erszényében! Mégis majdnem hanyatt estek a csodálkozástól amikor kiderült, hogy a "szerény hajlék" hatalmas palota, az egyik vadász királyfi, a másik pedig, a társa, dúsgazdag gróf.
A jószívű királyfi mindegyiken segített. Taníttatta őket: egyikből kertész lett, a másikból szakács, a harmadikból solymász.Idővel mindhármuknak lett háza, kertje, szép felesége... Hetente találkoztak, segítették egymást ügyes-bajos dolgaikban. Gyermekeik születtek, és azoknak később gyakran mesélgettek erdőkről, mezőkről, falvakról, városokról, hosszú kóborlásaik színtereiről. Mindenütt jó, de legjobb otthon - tartja a közmondás, de ők ennél többet tapasztaltak meg saját bőrükön: nem mindenütt jó, ha sok helyen jó is, de a legfontosabb, legértékesebb, legjobb mégis a békés otthon, a családi szeretet.