Reggelbe hánykolódott az éj.
Megint beleizzadtam.
Megint a mába és a holnapba.
Azt hittem, álom. ... Nem az.

Az ekeszarvak közé állt
az Esthajnalcsillag,
minden hajnalban,
minden áldott este,
a kettő között a Nap aranya,
magot lelni, vetni,
a szántásba húzni az életet,
Isten képére.
Karikára jártam a csizmát.
Beszélgettem a régiekkel.

Hajnalig ringatott e gondolat.
Vekker verte a kakast,
az meg a kutyákat.
Disznók nyerítenek: ... felest!
Gyerekek cidriznek.
Hideget, leckét.
Reggeli, ... Emlék. Az marad.
A fehér gallér fordul, ... félre.
Nem érti, ki jön majd, s lép eléje.

Halottak napja, ... holnapja.

Közben
a gyarló is megtért. Már hisz.
Érteni akarja a majdani szót.

Minden halál
a feltámadás jászola.

Csak hallom. Csak. Most
meg hangbarázdázás közben
kotyogom. Monoton álmom.
Ti már előre mentetek,
Anyám, Apám. Törődéssel
helyemet készítgetitek ...

... vagy már minden emberét
az evilágról.
A holnapi világvégekre.

Halottak napja, .... holnapja.

A lonc őszi ködben
loncsosodik mindenessé.
Kerítésnek, sarabolás előtt.
Fűzzé fésül nyirkot, ködöt,
vagy virággá szentelődik
az emlékek között ...
Ha szerelem éled újra, ... újra.



Halottak, ... halottak!
Napotok lesz. Látogatás.
Itt vagy ott? Itt inkább.

Ugye hallottátok imám?
Gyertek!
Sajog izületem lapozza a perceket.

Anyám, Apám, nem írtatok.
A sírkövön is hiába kopogtatgatok.

Nem volt tinta vagy kréta
vagy egy gravírozó fénysugár?
Miért?
Pedig lestem a sírköveteken,
mit üzentek, mikor érkeztek.

Ugye látlak, hallak Titeket?
Nem késhettek.

Megint reggelbe hánykolódott az éj.
Megint beleizzadtam.
Megint a mába és a holnapba.
Azt hittem, álom. Remélem, az.

Az ekeszarvak közé állt
most is az Esthajnalcsillag,
minden hajnalban,
minden áldott este,
a kettő között a Nap aranya,
családfán az újabb alma.

*

Anyám, Apám, írjatok! Még ma.
Halottak napja, ... holnapja.