Epimétheusz előkelő családbó származott, és akkoriban ez még jelentett is valamit,
a család nem véletlenül volt előkelő, tagjgai valóban nagy tetteket hajtottak végre, amivel jogos tiszteletet vívtak ki maguknak és leszármazotaiknak.
Ez az Epimétheusz azonban nem tett semmit, ő egyszerűen csak beleszületett ebbe a környezetbe, ideje legnagyobb részét otthon töltötte álmatag vágyakozásban. Megvoltak persze ennek a maga okai. Epimétheusz köztudottan rendkívül csekély értelemmel bírt. Így aztán, amíg nem volt nagyon muszáj, nem is bíztak rá semmit. Néha az utcát rótta, lányokat nézegetett, de nem nagyon ment semmire velük sem. Tudta ugyanis magáról, hogy nem túl okos és azt is tudta, hogy ezt mások is tudják. Tudta továbbá azt is, hogy általában ismerik, olyanok is, akikkel még nem találkozott, legalább hírből. Annyira azért még neki is futotta, hogy ebből összerakja a nem túl kedvező képet. És ez frusztrálta. Nem nagyon mert beszélni, nehezen fejezte ki magát és még nehezebben értette meg, amiről mások beszélnek. Gyerekkorában rendszeresen becsapták, egyébként nem túl brilliáns cselekkel elszedték játékait, amiért persze otthon jól összeszidták. Aztán egy idő után rájöttek, hogy e feddés falra hányt borsó.
Volt egy bátyja, Prométheusz, aki, ha ott volt, kiállt mellette a bajban, megvédte, ápolgatta, okította, fegyelmezte, nélküle Epimétheusz valószínüleg már rég valami groteszk katasztrófába sodorta volna magát, de hát ő sem lehetett mindig mellette, és belül mindketten féltek, hogy eljön majd a nap, amikor Prométheusz nem lesz többé.
Így teltek-múltak Epimétheusz ingerszegény évei, bizonytalan egyformaságban, legalábbis, ahogy ő érezte, sajnálta, hogy neki nem jár ki a megfelelő tisztelet, ugyanakkor örült is neki, hogy nem kell fáradságos és veszélyes ügyekben részt vennie. Egyébként nem volt egy csúnya fickó, termete meghaladta Prométheuszét, talán ereje is. Már jócskán nősülőkorban járt, és egyre több szemrehányás érte, mind családja, mind ismerősei részéről, hogy még mindig nem talált magának feleséget. Epimétheusz azonban nemcsak frusztrált volt és állandó zavarban, ha hölgyekkel kellett társalognia, de titkon még eszetlenül hiú is és neki nem felel ám meg akármilyen nő. Ostoba érzékeit ingerelte, lágy bizsergésben tartotta a szépség, elcsavarta fejét minden, ami csillogva-villogva hivalkodott, szédelgő ábrándokba kergette kába képzeletét.
Aztán egy társasági eseményen, amit lakomának hívtak, de persze nemcsak evés-ivásról szólt, rangos személyek találkoztak itt, híres muzsikusok léptek fel varázslatos tudományú táncosnőkkel, és az egész több napig tartott, egy ilyen alkalommal találkozott Epimétheusz Pandorával.
Pandora pedig olyan szép volt, hogy nem akadt férfiszem, ami meg nem akadt volna rajta, úgy nézett ki, mint egy istennő, vagy mintha alakját maga Héphaisztosz kovácsolta volna. Mégsem szerették sokan, hisz gyötört akit és ahogy csak tudott, élvezetét lelte mások szenvedésében, ravasz nőszemély volt, csavaros esze folyton cselt és ármányt szőtt, tisztesség és erény idegen fogalmak voltak számára. Férfiakat csábított el és szalasztott egymásnak, de mindig úgy intézte a dolgot, hogy testi épsége és híre ne szenvedjen kárt.
Hát egy lakomán rátalált szerencsétlen Epimétheuszra, aki épp a kertben sétálgatott, mert már bántotta fülét a benti lárma és kicsit szellőztetni akarta borgőzös fejét. Leült egy padra, térdére könyökölt, egymásnak forduló lábfejeit bámulta. Egy ideje már nem csinált egyebet, amikor igéző illat csapta meg az orrát. Felnézett. Egy nő ment el mellette, fiatal, hajadon, izgatóan ringó csípővel. Utánanézett, és néhány lépés után a lány hátrapillantott. Epimétheusz nyelt egyet, elmosolyodott, nem igazán volt magánál, ha eddig kótyagos volt kissé a bortól, hát a látvány, az illat, az ezek nyomán feltörő képzetek teljesen megrészegítették. Pandora viszonozta a mosolyt, rákacsintott és intett a fejável, hogy kövesse. Epimétheusz követte. És aztán jó volt mindkettőjüknek.
Nem sokkal később már folytak az esküvői előkészületek. A vőlegény környezetében persze mindenki ellenezte a dolgot, hallottak már ezt-azt a nőről, de a boldog szerelmes nem hitt szavuknak, hajthatatlan maradt, ebben még Prométheuszra sem hallgatott. Epimétheusz az istenek ajándékának tartotta Pandorát, Pandora hasonlóképpen Epimétheusz vagyonát.
Ebben az időben történt, hogy prométheusz összetűzésbe került a hatalommal. Egy reggelen jöttek érte és vasra verve elvitték. Aztán megvolt az esküvő, nagy, fényűző lakodalmat csaptak, Pandora szikrázóbban tündökölt, mint bármikor. A ház és a közösség vezetése Epimétheuszra maradt. Valójában azonban, mint az várható volt, minden az ifjú feleség kezébe került. A család sosem volt szegény és soha nem is feltételezte senki, de most olyan szemérmetlen pazarlás kezdődött a házban, amire még nem volt példa. Pandora két kézzel szórta a pénzt, a legdrágább illatszereket vásárolta és a legdrágább ruhadarabokat, a leghivalkodóbb berendezési tárgyakkal rakta zsúfolásig a termeket. Ehhez segítségül hívta kedvelt barátnőit, akik csak küllemüket illetően különböztek tőle, nekik a természet annyival több erkölcsöt adott, hogy külsejük többé-kevésbé tükrözte rút belsőjüket. Bennük Epimétheusz felismerte, amit Pandorában nem bírt. De nem volt mit tenni. Felesége ragaszkodott hozzájuk, ragaszkodott életmódjához, viselkedési formájához, és ha valaki, akkor ő értett hozzá, hogy hogyan zsarolja férjét.
Először csak a család vagyonát élték fel. Aztán már a közösség pénzéhez kellett nyúlni. A környéken leállt a fejlődés, lassanként visszaesett a termelés. Epimétheusznak a legcsekélyebb szervezőtehetsége sem volt és az igazat szólva nem látta át egy gazdaság vezetésének szabályait. Pandora biztosította, hogy mindent a kezében tart, hisz nézze csak meg, amióta egybekeltek és amióta nincs közöttük a fukar Prométheusz, mennyit szépült a birtok, a ház. Néhány év alatt a virágzó város lakossága éhező és elégedetlen tömeggé vált. Gyakran érte vád az új, tehetetlen elöljátót és egyre több dolga akadt a rendfenntartóknak.
Epimétheusz elkezdett gyanakodni. Egy nap kifigyelte a feleségét, amint az egyik katonával társalog, és körülbelül ugyanazt a magatartást figyelhette meg rajta, amit akkor tapasztalt, amikor először találkoztak. Aztán gyorsan közbelépett, de többé nem tudot bízni benne, és lassan világossá vált számára, hogy mindaz a vád és rágalom, ami kedvesét érte, amit nem akart elhinni, igaz.
És amikor már járványok és rablótámadások kínozták a népet és Pandora feltehetőleg valamely testőrével enyelgett, Epimétheusz szégyenében sírva fakadt az ágyán ülve, és azon töprengett, vajon mit tenne az ő helyében Prométheusz?