Néztél már valaha távolba?
Magasba törő fák szobrai alól,
Elhullajtott lombkoronák avartengerében
Haldokló erdő rideg sötétjéből?

Láttad már a fekete eget éjszaka?
Honnan bús csillagok vigyorognak,
Évmilliók magasztos útjelzőjeként
A zsibbadtan feszülő sötét űrben?

Ott van az én Hazám.

Miért hittem, hogy majd hazavezetsz?
Mikor nevedtől sem tudsz megválni,
Melyet földhözragadt eszmék papjai
Holmi láncaikkal idekötöttek testedhez.

Még sírva is oly boldog vagy itt...