Csak a kislámpa ég, jó ez a félhomály.
Az ablakon kívül neszez a falu,
kutyák ugatnak égi gyalogutak felé,
késői járókelő nehézkes léptei
csosszannak a repedezett járdán.
A cserépkályha melegbarna szemekkel
pislog az ajtó felé, talán ő is vár valakit.
Tompul a valóság,
a lámpafény peremén túli világ mosolyogva int.
Szeretem ezt!
Könyvek jószagú betűibe bújni,
vagy mellkasom kalitkájából
szabadon engedni saját meséimet.
A fájdalmakat vajjal és mézzel
keni puhára a képzelet:
hajamon tejmeleg kezed pihen.
A szobán békésen fészkelődik a csend.


Éjfél kattan, a toronyóra is üt.
Zörög az avar,
valaki tompa szavakat mormol odakinn.
A bolond Mari az biztosan.
Éjszakánként az utcákat járja,
virágot lop a kiskertekből.
Azt mondják anyjának szedi:
a temetőbe.