Feltöltve: 2008-10-17 11:07:39
Megtekintve: 6066
Mégsem az álom
A keservesen érkező álom,
hideg homályként hullott reám,
eltűnt szobám helyén egyedül én
imbolyogtam elhagyottan, s mint
szakadt fonál a semmi felett
lebegett a tépett emlékezet:
sötét jel !
Nem volt szó, nem voltak énekek,
a fények, formák, árnyak és színek
sűrű ködfalakban tűntek el,
a tört szavak megteltek könnyekkel
s a kiürült gondolat helyén
sürgető vágyként hasított belém:
szökni kell !
A gyötrelmes ébredés egén
pirulva osont a hajnali fény
és burjánzó színekké válva
borult az égre, bokrokra,fákra
Szemeteskukák dobszavával,
szirénás rivalgással nyomult az
új reggel.
Illat- úton zümmögtek a méhek,
s a virágok táruló kelyhének
mélyén már pezsgett a friss nektár,
ijedten röppent egy kismadár
a fáról, hol zászlóként lobogva
vidáman kuncogott a szél-fújta
sárga sál.
az élet mámoros dallamára
leltem e régi, új világban
ami néha zajos és kegyetlen
mégis valódi és egyetlen
amiben élek, amiből vagyok
ahol megharcolok minden napot,
bárhogy fáj.
Álmaim szigetén olykor felszáll
a köd és én némán kikötök
a parton, alamizsnáért tartom
nyitott lelkemet, de eltemet
a foszló látomás halkulása,
megrettenek, hogy ott talál a
csönd halál.
hideg homályként hullott reám,
eltűnt szobám helyén egyedül én
imbolyogtam elhagyottan, s mint
szakadt fonál a semmi felett
lebegett a tépett emlékezet:
sötét jel !
Nem volt szó, nem voltak énekek,
a fények, formák, árnyak és színek
sűrű ködfalakban tűntek el,
a tört szavak megteltek könnyekkel
s a kiürült gondolat helyén
sürgető vágyként hasított belém:
szökni kell !
A gyötrelmes ébredés egén
pirulva osont a hajnali fény
és burjánzó színekké válva
borult az égre, bokrokra,fákra
Szemeteskukák dobszavával,
szirénás rivalgással nyomult az
új reggel.
Illat- úton zümmögtek a méhek,
s a virágok táruló kelyhének
mélyén már pezsgett a friss nektár,
ijedten röppent egy kismadár
a fáról, hol zászlóként lobogva
vidáman kuncogott a szél-fújta
sárga sál.
az élet mámoros dallamára
leltem e régi, új világban
ami néha zajos és kegyetlen
mégis valódi és egyetlen
amiben élek, amiből vagyok
ahol megharcolok minden napot,
bárhogy fáj.
Álmaim szigetén olykor felszáll
a köd és én némán kikötök
a parton, alamizsnáért tartom
nyitott lelkemet, de eltemet
a foszló látomás halkulása,
megrettenek, hogy ott talál a
csönd halál.
Ezzel a versemmel szeretnék pályázni a nyereményjátékon az " Álom és valóság"-ra
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-10-27 07:51:21
Álomszép ez a versed kedves Fefo,ahogy olvasom egy pillanatra belecsöppenek én is ebbe az álomvilágba.:-)
2008-10-17 18:27:21
Kedves Fefo!
Töröltem az említett képes versed, ezt pedig beillesztettem a fórumba, mint nevezésed.
Sarkára kell állnia annak, aki túl akarja szárnyalni, e gyönyörűen lélekmozgató alkotást! Nagyon szeretem!
(Azért remélem, lesz még aki versenyre mer Veled kelni! :)