Néhány hete talán, hogy a Hungarian parlamentben az egyik honatya kissé erős jóslattal fordult a másik, rokonszenvét nem bíró honatyához:
- Lógni fogsz!
A Hungarian nyelvben ugyan a "lógás" sok mindent jelent: valakinek lóghatnak kölcsönadott pénzével, a kis nebuló-zseni lóghat a poroszosan utálatos iskolából (sőt, még zseniség sem kell hozzá!), valaki lóghat a szeren is, mint a híres humoreszkező, Karinthy Frigyes tette zsenge ifjúkorában, a majom is lóghat a fán, - de azért ez a váteszi jóslat a honatya szájából nagy valószínűséggel mégis a másik honatya mulandóságba való teljes, végleges átlógását jelentette, a nyaki felfüggesztés okozta oxigénhiány révén.
A Hungarian publikum azért nem annyira ostoba, mint amennyire a felületes szemlélőnek tűnik, csak álszent. Jól tudja, hogy az elmúlt mintegy két és fél évtized során milyen sok honatya kívánhatott gondolatban más honatyáknak, meg honatyasággal nem rendelkező ellenlábasainak hasonlót (sőt, minden bizonnyal a honanyák sem voltak kivételek), ám ezen a kerek-perec őszinteségen nagyon felháborodott, azaz felháborodást színlelt.
Nem szeretem az álszenteket, viszont azért abban van némi igazság (a közmondással ellentétben), hogy sokaknál a szép stílusú ruha és beszéd teszi az embert, illetve látszatát (még ha nem is ember), így volna egy javaslatom a kulturáltabb stílusú országra, amelyik, persze, ne ijedjen meg senki, ugyanolyan kulturálatlan maradna, mint eddig, csak irodalmilag műveltebben, elegánsabban, - de a nyers szókimondást is némileg megtartón.
Miként kellett volna szólnia az említett honatyának kevéssé sem szeretett honatya-társához? Valahogyan így:
- Nagy költőnk, Petőfi Sándor, dicsérte a népet, amiért egykoron Latour nyakára azt a kenderből készült nyakravaló-félét, melyet dicső költőnk más versében is emlegetett, nem helyezte rá hiába. Én is szeretném próféciálni, hogy Ön, akit, sajnos, képviselőtársamnak kell neveznem, Latourhoz hasonlóan francúzos cifraság nélküli nyakravalót fog kapni, viszont éppen olyan jó szorosat!

Ugye, milyen más ez a szépirodalmi módon, művelten ugyanaz?!

Hadd írjak ide néhány más példát, nem csupán gyalázkodó honatyáknak, hanem egyszerű, köznapian Hungarian pocskondiázóknak is:

1.) Televíziós hangulatlevezető csatorna betelefonálójának:

- Ady Endre, ez a szegény, vérbajos, kozmopolitásan magyaros nagy költő, akivel a sors annyira elfeketezongorázott, egykor megjegyezte: "Sohse hull le a vörös csillag...". Most végre lehullott ugyan, de ki mindenkinek, mi mindennek kell lehullnia ahhoz, hogy azok a nagydemokratásan piacoskodó mammutcégek kifizessék az elbocsájtott robotmunkásoknak azt a két fillért, hogy az a..."

2.) Tapintatos parlamenti ellenzéki kortesbeszéd, fél szemmel a választópolgárokra kacsintgatón:

- Irodalmunk hun-szívű nagy polgári költője, József Attila, Attila vezér bátorságával írta egykoron: "Ős patkány terjeszt kórt miközöttünk, / a meg nem gondolt gondolat..."
Nos én nem akarok ujjal mutogatni arra az ős patkányra, akinek fejéből a meg nem gondolt gondolatok jönnek, mondanám is néki, hogy legyen újra öszöd, de úgyis hiába volna, ám ezek a meg nem gondolt gondolatok a nemzet jövője szempontjából végzetesek, még akkor is, ha ennek a jövőnek már úgyis annyi. Nem is beszélve arról, hogy ismét a Nagy Költőt idézzem, "belezabál, amit kifőztünk", már pedig az, amit kifőztünk, nem neki szól, abba ne üsse bele azt a mocskosan veres orrát!

3.) Kortesbeszéd az Ez is-az is Párt bugyutaszegi nagygyűlésén:

- Tisztelt, Nagyrabecsült Választópolgárok, Hű Hazánkfiai és Hazánkasszonyai!
E pillanatban a Szózat jut eszembe, meg szerzője,Vörösmarty, a Haza egyik legnagyobb költője. Benne van ebben a versben, hogy jobb kor is jöhet, de nagyszerű halál is, "Hol a temetkezés fölött / Egy ország vérben áll".A mi pártunk, amelyre ez is, az is, sőt, már emez, meg amaz is kész szavazni, a jobb kor érdekében dolgozik éjjel-nappal, még akkor is, amikor nem dolgozik, viszont, teszem fel a kérdést: kik nevezik nagyszerű halálnak ma azt, amikor a temetkezés fölött, de még a temetkezés alatt is, egy ország vérben áll?! Kik felelősek a Nemzet véréért, a vörös színért, a tegnapi Diktatúráért?!
Nem akarom megnevezni, méltatni azokat az erkölcsi hullákat, akik most a szomszédban, a kutyakemencei piactéren okádják ki magukból azt a bikavadító színű szennyet.
A Mi Pártunk hozta el Önöknek a Szabadságot, a Demokráciát! Most azokra szavazhatnak, akikre szavazhatnak, azután szabadon mehetnek a... akarom mondani szabadon járulhatnak a Szabad Jövő elé...Aki az Ez is-az is Pártra szavaz, az derék magyar, aki meg nem, hadd mondjam ki magyarul, annak letörjük a...

Nem folytatom a példákat, mert az a kisszámú értelmes olvasó, aki még olvas és otthonában nem a televíziót bámulja bambán, az úgyis belátja, hogy mire van kilátás, ha a szépirodalom jobban bégyün a politikai beszédekbe, - a többivel pedig minek törődjem?
Egykori úttörő-köszöntéssel fejezem be: "Előre!" Igen, előre a szépirodalmilag műveltebb magánbezsebelő közéletért, a tapintatosan gyalázkodóbb, gyalázatosan tapintatosabb stílusért, a formai reformokért, melyek nem bántják a meglevő deformokat.
Lehet, hogy egy-egy jámbor honfitársunk még fel-felsóhajt Madách nyomán, de saját emberi tragédiájából:

"- Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni!"

Ó, a kis tapasztalatlanka! Nem tanult semmit Lucifertől, attól az okos kis ördögöcskétől, aki így szólt a Nagy Író művében:

"Ah vége, vége: mily badar beszéd!
Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?"

Tényleg. Így igaz! Hungary ez! Itt, a végeken, minden vég kezdet: új vég, új bajok, új katasztrófa kezdete...Ám minden vég lehet stílusában szépirodalmibb, elegánsabb, villanjon bár a nyaktiló, vagy okozzon vérkeringési zavart nyakunkon a Sors csontos keze vagy kenderkötele...