Ez a napfénytelt, meleg október igazán gyönyörű lehetne, ha a természetet el tudnám különíteni ettől társadalomtól, amely mindenkit elkedvetlenít, aki - gondolkodik. Pontosabban: aki becsületesen gondolkodik.Ez a jó őszidő ánglius nyelven "indián nyár", a magyarban kevéssé hízelgőn, de mégis valamiféle mosolygós-tréfás kifejezéssel "vénasszonyok nyara".Utóbbi kissé igazságtalan, hiszen sokan élvezik az ilyen enyhe időjárást, én is vagyok vele, gyermekkoromtól.Érdekesen sárgulnak-barnulnak a fákon a levelek, van fa, amelynek lombkoronája még majdnem teljesen zöld, csak egyetlen körülírt kis részén sárgák (vagy barnák, esetleg vörösek) a levelek.
Különös az "indián nyár": olyan ősz még, amelyik távlatokat sejtet, télen túli időt, az elmúlásba rejtett megújulás ígéretét.
A társadalom bajai azonban átszivárognak a természet résein, mint a tovább vérző seb a kötésen.Rossz iskola, álszenteskedés mázával bevont rosszindulat, hatalmi hordók tetejéről politikus pojácák szónoklatai, melyeknek egy-egy foszlányát még az is kénytelen meghallani, aki utálja, hiszen elég, ha kinyitja a televíziót, máris ott vigyorog csatornatársai között valamelyik Milliárdos Manci, ugyancsak idétlenül (de azért világszépnek és világokosnak tartja magát).
Nem jó ez így, de az önzés országában szinte semmit sem tehet a közösségért, a jobb társadalmi légkörért az, aki szeretne.Legfeljebb áltathatja magát azzal, hogy tehet, - ha még be tudja csapni önmagát.
Egy pillanatra most megjelent netkötetemre gondolok (Én már a nyárba vágyom át..., http://lelkesmiklos.uw.hu/25.htm ), ez is, mint az előző (A Szépség Csillaga, http://aszepsegcsillaga.uw.hu ), szintén nem lehetett más, mint önigazolás.Diagnózis, egy beteg országé, amelynek ebben a beteg nagyvilágban sem ereje, sem akarata nincsen már a gyógyuláshoz.
Új versek is rám-rám tekintenek azért fenyők, tölgyek, felhők, vonalak, színek össze-vissza rengetegéből, egyikük-másikuk még játszaná a múltbéli varázslatos bújócskát, de már bizonytalan vagyok: kell-e nekem is ez a játék?
Ám azért megyek tovább, győzködöm magam: most sétálj, ebben a fényfürdős októberben, aminek most a közepe táján vagyunk, hiszen holnap talán már eső kopogtatja az ablakot.
Az egykori indiánokra gondolok, akiket oly módszeresen és hatékonyan irtottak ki a fehérek fehérnek gondolt eszmék nevében, és ezen eszmeharcosok utódai milyen gőggel, a győztesek milyen visszataszító logikátlanságával és primitívségével gondolják-sejtetik ma is: az ő eszméjük az igazi, az ártatlanság jelképeként milyen bárányosan fehér...
Hát igen, azt gondolják, mert gondolkodnak ugyan, de nem becsületesen.A nagyvilágban
ma is az egykori fegyverek öntelt utódai hirdetik piacoskodó gőggel, erőszakoskodással a látszatokat.
Mi, mutatóba megmaradt öreg indiánok, hiába tudjuk a valót...

(AZ "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból)