Nos, e híres bibliai történet valóban úgy volt, hogy az egyiptomi király, aki különc módon fáraónak neveztette magát, erősen rasszista volt, ami, persze, mint mindig, annyit is jelentett, hogy rosszista is, főleg az általa szolgaságban tartott, kegyetlenül elnyomott zsidó népet illetően. E népet igencsak kizsákmányolta, habár a kizsákmányolás fogalmát nem ismerte, mivel a neves tudós, Marx, csak jóval később definiálta azt az emberiségnek, akkor is, mint végül kiderült, hiába. Ha finomkodni akarunk  -  nagy divat ez mostanság!  -  mondhatjuk úgy is, hogy a fáraó és előkelői szegény zsidókat csúnyán kipiacgazdaságolták,  -  de a lényegen ez mit sem változtat, igaz, egyre kevésbé kell a lényeg.

Mózes nagy utat tett meg addig, amíg  -  Isten által való felbíztatására  -  ismét visszatért Egyiptomba: volt kosárba rakott csecsemő, ilyen minőségben egyedül utazott a Níluson, azután a fáraó leánya babusgatta, inkognitóban saját anyja szoptatta, majd hercegféle lett a fáraó udvarában, később egy kegyetlen egyiptomi munkafelügyelő agyonütője, politikai menekült, még tovább menvén az időben nomád apósa nyájának legeltetője, valamint Isten /Jahve/ beszélgetőpartnere. No, szóval, mozgalmas curriculum vitae-je volt addig is, habár, itt Hungaryban, sokan még mozgalmasabbal dicsekedhetnének, ha ezt célirányosnak találnák, de egyesek megelégednek manapság fél curriculum vitae-jük hangoztatásával, a másik felét, persze, már hangoztatták, máskor. Node, ne térjünk el a tárgytól!

Vitathatatlan: tényleg Isten volt az, aki Mózest a birkák és kecskék közül visszaparancsolta Egyiptomba, hogy az, isteni segítséggel, népét a szolgaságból kiszabadítsa. Szép cél, amit bármilyen eszköz szentesít,  -  legalábbis egyesek szerint.

Mózes kissé akadozó nyelvű volt, ezért az Isten Mózes öccsét, Áront, kinevezte melléje piármenedzsernek. Akkor, persze, ezt a mesterséget másként hívták, de ez nem változtat a lényegen.

Mózes és Áron azonban hiába mutatott isteni csodákat a fáraónak. Az a beképzelt egyiptomi király ezekre csak legyintett. Legyintett volna az még a nemrég elhúnyt római pápa kilenc csodájára is! Ez a fáraó magát istennek képzelte és istenként tiszteltette, node, ezért, önmagában, én még nem vetnék rá túl nagy követ. Gondoljuk csak meg: ebben a kis Hungaryban hány kiskirályocska és uborkafáraócska képzelte és képzeli magát istennek! /Igaz, a szerényebbje csak félistennek./

A fáraó nem akarta elengedni Mózes és Áron kérő szavaira a zsidó népet a szolgaságból, sőt, még rá is nyomott addigi elnyomásukra, mert "Isten megkeményítette szívét". /Nocsak, Isten eleinte talán nem is olyan egyértelműen állt Mózesék mellett?! Volt már ilyen a történelemben mással is!/

A fáraónál való sikertelen tárgyalást követő fokozott elnyomás a zsidók nagyrészét is Mózesék ellen fordította, mert a türelem  -  a közmondás hitével ellentétben  -  nem mindig csak rózsát terem, hanem, végül, esetleg türelmetlenséget is. Isten azonban betartotta Mózeséknak adott szavát, legalábbis ezúttal. Tíz csapással sújtotta az egyiptomiakat. Ezek, a későbbi világ- és Hungarian történelem hátborzongató eseményeit tekintve, többségükben inkább csak amatőr ijesztgetések voltak, vagy relatíve humánusak. Az elsőnél a víz vérré változott, ami még egy kis nádpálcás büntetéssel, nadrágkiporolással sem ért fel, hiszen a vér túlnyomó része amúgyis víz és, ha a fehér- és vörösvérsejtek nem vesznek össze benne, akkor italnak is kitűnő /egyes afrikai népek szokásos tápláléka, valamint vérszerződések itala/. Ha a vér változott volna vízzé, az már egészen más lett volna!

A többi csapás, a béka-, szúnyog-, valamint bögöly-túltermelés, állatdögvész, emberi fekélyek produkálása is szinte nevetséges csekélységű csapás, akár még az első világháború harcigáz-alkalmazásaihoz képest is. Megjegyzem: a békák közül a kecskebéka kirántott combja a csirkecombhoz hasonló ízű, a nevezetes, zimezumos Hungarian gyermekdalocskában szomorú is Bíró Marcsa, mert érte későn futott, és így be kellett érnie a fülével /biztosan függetlenként futott szegény Marcsa, ha több esze van, akkor belép valamelyik parlamenti pártba és annak listáján fut/. A jégeső, meg a sáskajárás, persze, már komolyabb csapás volt, utána a "háromnapos egyiptomi sötétség" pedig egyenesen félelmetes, mert az ilyen sötétség nagyon felemeli a népszaporulatot, de kiadós jégesők és nagy sáskajárások után mit lehet tenni  -  pirított sáskán kívül, amely, állítólag, olyan, mint a mogyoró,  -  szegény kisgyerekek szájába?!

A tizedik csapás már a fáraónak is túl sok volt, rádöbbent a bölcs Hungarian közmondás semmire sem hasznosítható igazságára: "Sok, ami sok!" E csapásnál ugyanis a nem zsidó egyiptomi elsőszülöttek /a fáraóé is/, embereké és állatoké egyaránt, idegenkezűségtől mind elpusztultak, a zsidóknál viszont ez nem következett be. Utóbbinak oka egy informatikai újítás volt: a zsidók leölt, egyéves, hibátlan bárány vérével jelölték meg ajtófélfáikat, így "Isten öldöklő angyala" az ő hajlékaikat felismerte, elkerülte. Lehet, hogy abban, aki gondolkodik, még olyan szentségtörő vélemény is kialakulhat ezen eseményről, miszerint ez "kollektív büntetés" volt, ami talán nem helyeselhető, de, itt, Hungaryban, nem kell félni ilyen szentségtörő gondolattól. Itt nem szokás gondolkodni! /Aki mégis gondolkodik, az, ha esze van, eltitkolja./

Lehet, persze, hogy minden egyes egyiptomi megérdemelte ezt az angyali büntetést,  -  de bennem azért ott a kétely. Miért? Az Egyiptomból kivonulni készülő zsidók mind-mind arany- és ezüsttárgyakat kértek kölcsön az egyiptomiaktól, és állítólag mind-mind kaptak is. Nomármost: az az egyiptomi, aki egy zsidó rabszolgának arany- vagy ezüsttárgyat adott kölcsön, tulajdonképpen vészes agyalágyultságáról, vagy pedig hihetetlenül jóindulatú naivságáról tett tanúbizonyságot. Nem zárom ki, persze, hogy voltak közöttük agyalágyultak is, de azért, ha arany- vagy ezüsttárgyak kölcsönadásáról van szó, tapasztalataim szerint sokkal kevesebb agyalágyult szokott lenni, mint egyébként.

Azt viszont készséggel elismerem, hogy, tekintetbe véve a hosszantartó, ingyenes rabszolgamunkát, a kölcsönkapott arany- és ezüsttárgyak sohanapján történő visszaadása jogos volt, ámbátor megjegyzem: a világtörténelemben előfordultak esetek, amikor hasonló munkateljesítményért az illetők nemhogy arany- vagy ezüsttárgyat, de még egy fityiszt sem kaptak, vagy éppen csak annyit.

No, ennyit a bibliai tíz csapásról. E kis írás tökkelütött olvasóit arra kérem, hogy nyugodtan egyék meg tökfőzeléküket és, ha utána még mindig felháborodott, tiltakozó levelet szándékoznának írni, kukkot sem értvén meg a történetből, antiszemitizmussal, cionizmussal, szemitizmussal, antiistenizmussal, antiangyalizmussal vádaskodván, leveleik kizárólag az alábbiak e-mail címére küldjék: 1. Isten /Jahve/, 2. illetékes fáraó, 3. Mózes, 4. Áron. Ám ne tegyék ezt mindenáron!

/Az "Aprócska tűnődések"-ből./