Csak egy pillanatig érzed a fájdalmat,
Csak egy pillanat, mialatt a könnycsepp eléri az álladat.
A fájdalom mélyen a szívedbe hasít,
Ezen senki és semmi nem segít.

A gyertya lángjában meglátom az arcodat,
Semmit nem kérdez, semmit nem mutat.
Mintha csak érzéketlen lennél,
Pedig nem, mert tudom, én már hallottam azt a hangodat.

Tudom, hogy szeretni nehéz,
Ha a félelem emészt.
Engedd el kérlek, kit szívedbe zártál,
Hogy végre tovább léphess, tovább a mánál.

A sós könnycsepp nem oly finom,
Mint ajkadra csókot lehelni.
Mégis fáj, hogy szíved nem akar mást
Rajta kívül már szeretni.

Aludj kérlek, próbálj meg feledni,
Én várlak téged, az álmodból mikor fogsz kilépni.
Én is remélek, csak nekem nem az az álmom,
Hogy rajtad kívül mást fogok szeretni.

Csak egy pillanatig fáj és éget,
Amíg a láng kihuny és itthagy téged.
Sötétben én melengetlek téged,
Hátha még ér valamit, hogy remélek.

S amikor meglátsz végre,
Hogy vártam rád, te nem remélted,
A mosolyom lesz a legőszintébb a földön,
Hogy az akit szeretnék, már ő is szeret.

Hogy ez álmom mikor válhat valóra?
Egyszerű. Te vagy a megmondója.

2005. augusztus 06.